TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Amikor Krisztus megállt az adásvétellel foglalkozó tömeg előtt a templomban, „a lárma elcsitult. A kereskedés, alkudozás zaja megszűnt. A csend kínossá vált. Félelemérzet szállta meg a sokaságot. Mintha Isten ítélőszéke előtt álltak volna, hogy tetteikért feleljenek. Amint Krisztust nézték, észrevették, hogy az istenség átvillan az emberi külsőn. A menny Fejedelme úgy áll előttük, ahogyan a Bíró fog az utolsó napon… ugyanúgy képes a szívekben olvasni. Tekintete végigsiklik a tömegen, mindenkit szemügyre vesz. Úgy tűnik, alakja tiszteletet parancsolóan magasodik föléjük, arcát isteni világosság ragyogja be. Megszólal, és tiszta, csengő hangját visszhangozzák a templom boltívei. Ugyanaz a hang jelentette ki a Sínai-hegyen azt a törvényt, amelyet most a papok és vének lábbal tipornak. ’Hordjátok el ezeket innen, ne tegyétek az én Atyám házát kalmárság házává’ (Jn 2:16).

Lassan lépked lefelé a lépcsőn, felemeli az ostort, melyet beléptekor font az összeszedett kötelekből, és megparancsolja az alkudozó társaságnak, hogy hagyják el a templom körzetét. Azelőtt sohasem látott hévvel, ugyanakkor komolysággal döntögeti föl a pénzváltók asztalait… Jézus nem üti meg őket a kötelekkel, de kezében az egyszerű ostor szörnyűséges lángoló pallosnak tűnik. A templom tiszttartói, üzér papok, ügynökök, állatkereskedők juhaikkal, ökreikkel menekülnek, csak egy dolog jár a fejükben: menekülni az Ő ítélő jelenlétéből” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 124. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

A csoportban beszéljük meg a hétfői utolsó kérdésre adott választ! Milyen főbb különbségeket nevezhetünk meg a szent Isten és közöttünk?

Az e héten tanultak fényében miért könnyebb észrevenni, hogy mennyire veszélyes az önigazultság és az önteltség, különösen saját lelkiállapotunkat illetően?

ÖSSZEFOGLALÁS: Talán könnyebb lenne, ha csak Isten szeretetére figyelhetnénk, nem pedig szentségére, ez azonban az igazság elferdítéséhez vezetne. Szükségünk van rá, hogy szembesüljünk Isten sugárzó szentségével, amíg el nem fog előtte a remegés. Az Úr szentségét és vele ellentétben saját bűnösségünket megértve mérhetjük fel, hogy mi is az engesztelés lényege, miért van olyan kétségbeejtő szükségünk rá és miért kellett olyan végtelen nagy árat fizetni érte.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: