TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „A törvény és a szövetségek” c. fejezete, 322–333. o.

„Ha pedig az ábrahámi szövetség már magában foglalta a megváltás ígéretét, akkor miért alkottak egy másik szövetséget a Sínai hegyen? Rabszolgasága idején a nép nagymértékben elvesztette Isten ismeretét és az ábrahámi szövetség alapelveinek ismeretét is… Isten elvezette őket a Sínai hegyhez. Kinyilvánította előttük dicsőségét. Megajándékozta őket törvényével és az engedelmesség feltételének teljesítésétől függően áldások ígéretével: ’Mostan azért, ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok a szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim;… És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép’ (2Móz 19:5-6). A nép nem fogta fel saját bűnös voltát. Azt sem, hogy Krisztus nélkül lehetetlenség volt számukra Isten törvényének megtartása. Mindezek ellenére készségesen léptek szövetségre Istennel… Ám csak néhány hét telt el és máris megszegték Istennel kötött szövetségüket és leborulva imádták a faragott képet. Nem remélhették Isten tetszését egy olyan szövetség útján, amelyet megszegtek. Most azonban, mikor belátták bűnös voltukat és azt is, hogy bocsánatra van szükségük, tudatára ébredtek annak, hogy nem lehetnek meg a Megváltó nélkül, aki az ábrahámi szövetségben jelentette ki magát, és az áldozati felajánlásokban vetítette előre árnyékát. Most a hit és a szeretet Istenhez kötözte őket, mint a bűn kötelékéből való szabadítóhoz. Most már előkészültek arra, hogy értékeljék és megbecsüljék az új szövetség áldásait” (i. m. 331–332. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Mely kérdések okoznak feszültséget a gyülekezetünkben? Hogyan tudjuk ezeket lecsillapítani? Talán valaki kellemetlenkedik velünk a hitünk miatt, de mit tehetünk, nehogy mi is ugyanazt tegyük másokkal (lásd Mt 18:15-17)?

2. Hányszor fogadtuk már meg az Úrnak, hogy nem tesszük többet ezt vagy azt, mégis újból megtettük? Ez a szomorú helyzet is a kegyelem jelentőségét emeli ki.

ÖSSZEFOGLALÁS: Hágár, Ismáel és Izráel népe történetei azt példázzák, hogy hiábavaló próbálkozás, ha a saját erőfeszítéseinkre hagyatkozva akarnánk biztosítani azt, amit Isten megígért. Az önigazultságnak ezt a módszerét jelöli a régi szövetség. Az új szövetség a kegyelem örök szövetsége, amit Isten először Ádámmal és Évával kötött meg a bűneset után, majd megújította Ábrahámmal és végül Krisztusban beteljesítette.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: