PÁL SZÍVE

Mi Pál üzenetének a lényege Gal 4:12-20 verseiben?

A Pál szívét nyomó gondra az első utalást a 12. versben olvashatjuk, személyes hangvételű szavaiban, közvetlenül azt követően, hogy kérte a galáciai híveket: „Legyetek olyanok, mint én.” A „kérlek” szó sajnos nem adja vissza az eredeti görög szó, a deomai igazi jelentését, ami kétségbeesett, elkeseredett kérést fejez ki (lásd 2Kor 5:20; 8:4; 10:2). Pál valójában azt mondja: „Könyörögve kérlek titeket!”

Az apostolt nemcsak teológiai kérdések és tantételek aggasztották. Szívből kötődött azokhoz az emberekhez, akik a szolgálata révén fogadták el Krisztust. Nem pusztán a barátainak tekintette őket, a lelki atyjuk is volt, ők pedig mintha a gyermekei lettek volna. Pál még ezen is túlment, amikor a galáciaiak miatti aggodalmát a szülő asszony nagy fájdalmához és aggodalmához hasonlítja (Gal 4:19). Azt hitte, hogy korábbi, a gyülekezet alapításakor tapasztalt „szülési fájdalmai” elegendőek lesznek. A galáciai hívők azonban eltértek az igazságtól, így az apostol ismételten átéli a kínokat, amikor mindent meg akar tenni jólétük érdekében.

Mi volt Pál célja a galáciaiakra vonatkozóan? Milyen eredményét kívánta látni értük végzett munkájának (Gal 4:19)?

Miután Pál utal a galáciaiak – mintegy az anyaméhben való – formáltatására, úgy szól hozzájuk, mintha ők lennének a várandós anyák: „amíg kiformálódik bennetek a Krisztus” (új prot. ford.). A kiformálódik (Károlinál kirajzolódik) szóval fordított görög kifejezést az orvosi szóhasználatban a magzat fejlődésére alkalmazták. Pál ezzel a hasonlattal kívánja bemutatni, hogy mit jelent kereszténnyé válni, úgy egyénileg, mint közösségileg. Hitvallásnál több kell ahhoz, hogy valakiből Krisztus követője legyen. Gyökeres átalakulás szükséges hozzá, ami közben az ember Krisztus hasonlatosságára alakul át. Az apostol „nem néhány apróbb változást keresett a galáciaiakban, hanem olyan változást, aminek nyomán aki őket látja, Krisztust látja” (Leon Morris: Galatians. Downers Grove, Ill., 1996, InterVarsity Press. 142. o.).

Vajon kirajzolódott már bennünk Krisztus? Gondoljuk végig, hogy mely területeken van még szükségünk a legtöbb fejlődésre!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: