Bizonyos idővel Pál jeruzsálemi tanácskozásai után Péter ellátogatott a szíriai Antiókhiába, ahol az első pogányokból szervezett keresztény gyülekezet és Pál missziós bázisa volt, amit Az apostolok cselekedetei is bemutatott. Péter egy darabig nyugodtan együtt étkezett a pogány-keresztényekkel, ám amikor zsidó-keresztények egy csoportja érkezett Jakabtól, megijedt, hogy vajon majd mit gondolnak, és attól kezdve egészen másként viselkedett.
Miért kellett volna Péternek bölcsebben viselkednie (Gal 2:11-13, vö. ApCsel 10:28)? Milyen mélyen beleivódhat a kultúra és a tradíció a mi életünkbe is! Mire következtethetünk Péter viselkedéséből ezzel kapcsolatban?
Némelyek tévesen azt hitték, hogy Péter és a társaságában lévő többi zsidó már nem tartja be az ószövetségi előírásokat a tiszta és tisztátalan ételek tekintetében. Pedig egyáltalán nem erről volt szó. Ha Péter és a többi zsidó-keresztény semmibe veszi az étkezési törvényeket, az minden bizonnyal óriási felháborodást váltott volna ki a gyülekezetben, valamilyen feljegyzést biztosan találnánk erre vonatkozóan, de nincs ilyen. Valószínűleg az képezte a vita tárgyát, hogy ehetnek-e egy asztalnál a pogányokkal. Sok zsidó tisztátalannak tekintette a pogányokat, éppen ezért a lehető legjobban kerülni igyekeztek a velük való érintkezést.
E kérdéssel Péter is küzdött, és csak az Istentől kapott látomás segített neki tisztán látni. Péter a római százados, Kornélius házába belépve így szólt: „Ti tudjátok, hogy tilalmas zsidó embernek más nemzetbelivel barátkozni, vagy hozzámenni; de nékem az Isten megmutatá, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek” (ApCsel 10:28). Ezzel tehát tisztában volt, mégis, annyira tartott honfitársai megbotránkozásától, hogy visszatért régi szokásához. Ebből is látszik, a kultúra és a tradíció milyen erővel hatott Péter életére.
Pál azonban nyíltan néven nevezte Péter magatartását: képmutatásnak mondta, hozzáfűzve, hogy „Barnabás szintén elcsábíttatott az ő tettetésük által” (Gal 2:13). Isten embere kemény szavakkal illette azt, aki szintén Isten embere volt!
Miért olyan könnyű képmutatóan viselkedni? (Talán azért, mert hajlamosak vagyunk szemet hunyni a saját hibáink felett, miközben a másokét szinte keressük?) A képmutatásnak milyen formáit találjuk saját életünkben? Hogyan ismerhetjük fel és téphetjük ki ezeket gyökerestől?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!