PÁL, A LEVÉLÍRÓ

Mit tudhatunk meg 2Pt 3:1-16 verseiből arról, hogyan gondolkodtak némelyek Pál írásairól az őskeresztény egyházban? Milyen tanítást találunk ebben az ihletés kérdésével kapcsolatban?

A galatáknak írva Pál nem arra törekedett, hogy irodalmi remekművet alkosson, hanem a Szentlélek vezetése alatt olyan helyzetekről ejtett szót, amelyek személyesen érintették őt és a galáciai hívőket.

Pál apostoli szolgálatában fontos szerepe lett a Galáciai levélnek és a hasonló írásainak. A pogány világ misszionáriusaként Pál számos gyülekezetet alapított a Földközi-tenger vidékén. Amikor csak tehette, felkereste e közösségeket, ám túl sokáig nem időzhetett egy helyen. Távollétének hatását úgy akarta enyhíteni, hogy leveleket írt a gyülekezeteknek, tanácsolva a tagokat. Idővel az apostol leveleinek másolatait más gyülekezeteknek is elküldték (Kol 4:16). Néhány levele elveszett, ám így is tizenhárom újszövetségi könyv viseli a nevét. Amint Péter iménti szavai is sejtetik, Pál írásait hamarosan a Szentírás részének tekintették. Ebből is láthatjuk, hogy már az őskeresztény egyház korai szakaszában milyen nagy tekintély övezte szolgálatát. Egy időben bizonyos keresztények hitték, hogy Pál leveleinek a formátuma teljesen egyedi, különleges. Szerintük a Szentlélek azért alkotta, hogy Isten ihletett Igéjét abban tegye közzé. E nézet azonban megdőlt, amikor két fiatal oxfordi tudós, Bernard Grenfell és Arthur Hunt Egyiptomban mintegy ötezer papirusztöredékre bukkant. A dokumentumokat papiruszra, olyan anyagra jegyezték fel, ami Krisztus kora előtt és után évszázadokon át használatban volt. A tekercsek között az Újszövetség néhány legrégebbi példányán kívül találtak még számlákat, adóigazolásokat, bevételi elismervényeket és személyes leveleket is.

Legnagyobb meglepetésre Pál leveleinek alapformátuma a kor általános levélírási formájának bizonyult. E leveleknél megszokott volt 1) a kezdő üdvözlés, amelyben megnevezték a levél küldőjét és címzettjét, valamint belefoglalták a köszöntést; 2) a köszönet kifejezése; 3) a levél tárgya, majd pedig 4) a záró megjegyzés.

Pál tehát követte kora alapvető levélformáját, és olyan eszköz által, stílusban szólt kortársaihoz, ami számukra jól ismert volt.

Ha a Bibliát ma írnák, vajon az Úr milyen eszköz felhasználásával, formátumban és stílusban juttatná el hozzánk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: