Mit tudhatunk meg Jer 29:10-14 szakaszából Isten jelleméről? E szövegekből minek a reménysége rajzolódik ki előttünk, ami a saját helyzetünkben, nekünk is szól?

A hetven év letelte után, pontosan az Úr korábbi ígérete szerint a nép kezdett visszatérni a fogságból az Ígéret Földjére. Izráel még egy lehetőséget kapott arra, hogy betöltse prófétai szerepét.

Ebben természetesen központi helye volt a templomnak, a szentélynek, ahol Isten a szolgálatok előképei és szimbólumai által a megváltási tervet kívánta népének megtanítani. Ezek mutattak rá a Messiás munkájára és küldetésére, aminek köszönhetően az egész világ üdvösséget nyerhet (lásd Jn 3:16; 2Kor 5:19; Zsid 8:1-2).

Ám a templom újjáépítése nem ment olyan zökkenőmentesen és gyorsan, ahogy szerették volna. Külső és belső erők akadályozták, késleltették a munkát. Ez nem az Úr akaratából történt, éppen ezért Aggeus próféta által közölte a néppel nemtetszését.

Miről olvashatunk Aggeus könyve 1. fejezetében? Mi térítette el a nép figyelmét? Miért olyan könnyű hasonló helyzetbe kerülni?

A fáradságos világi munka, földi vágyak és igények gyakran állnak lelki kötelességeink teljesítésének útjában. Az Úr közölte a néppel, hogy ha nem tisztelik Őt kellőképpen és nem végzik a tőle kapott feladatukat, soha nem tapasztalnak igazi megelégedettséget. Túl gyakran előfordul, hogy a magunk módján mi is ugyanazokat a hibákat követjük el. Annyira lefoglalnak a világi teendők, hogy elhanyagoljuk azt, aminek a legelső, legfontosabb helyet kellene kapnia az életünkben: az Istennel való kapcsolatunkat. Talán közösségileg és egyénileg is ezt mondja nekünk az Úr: „Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!”

Vajon mit árulnak el az Úrral való kapcsolatunkról az „útaink”, mindaz, amit teszünk vagy nem teszünk? Milyen tekintetben lehetne ránk is mondani, hogy éppen azokban a dolgokban vétünk, mint a nép Aggeus korában?