Laurens van der Post, dél-afrikai író foglalkozott „az értelmetlenség terhe” gondolatával. Ezzel arra utal, hogy mit éreznek egyesek, amikor mérlegelik, mi is az életük értelme. Előbb-utóbb meghalnak, mint ahogy az ismerőseik is, hamarosan az emlékezetük is örökre elvész. Tehát mi az értelme az életünknek, mi lehet az értelme? Hányszor és milyen könnyen hatalmába keríthet a gondolat, hogy tetteink nagy részének nincs igazi jelentősége, nincs tartós fontossága!

Az iménti gondolatok összefüggésében olvassuk el Ézsaiás könyve 44. fejezetét! Ezután foglaljuk össze a szakasz lényegét, főként azt, ami az istentisztelet kérdéséhez kapcsolódik, valamint ahhoz, amit az emberek bálványoznak.

Ézsaiás a saját kora, kultúrája és népe számára írt, mégis mennyire időszerűek a szavai ma is! Egyedül az Úr a Teremtő, egyedül Ő a Megváltó, csakis Ő menthet meg, ennélfogva egyedül Ő méltó az imádatunkra és a dicsőítésünkre. Ézsaiás gúnyolja azokat, akik saját kezükkel készítik el bálványaikat, majd imádattal leborulnak előttük – olyan dolgok előtt, amelyek „mit sem használnak”.

Bármennyire butaságnak és nevetségesnek tűnik is ez nekünk, vajon bennünket nem fenyeget annak a veszélye, hogy valami hasonlót tegyünk, magunkat, az életünket, az időnket, az energiánkat olyan dolgoknak szentelve, amelyek végeredményben „mit sem használnak”? Olyan dolgoknak, amelyek nem adhatják meg azt, aminek szívünk mélyén szükségét érezzük, amelyek biztosan nem válthatnak meg a haláltól az idők végén? Éppen ezért, milyen fontos vigyázni és imádkozni! Vagy, ahogy Pál fogalmazott: megvizsgáljuk magunkat, hogy a hitben vagyunk-e (2Kor 13:5). A helyes szombati istentisztelet különleges módon emlékeztethet arra, hogy miért csak az Urat kell imádnunk. Az istentisztelet emlékeztessen különösen arra, ami igazán fontos az életben, ami igazán számít, és így meg tudjuk ítélni, mi az, ami csak átmeneti, „mit sem használ”.

Mindannyian ismerjük annak a veszélyét, hogy az ember bálványává válhat a pénz, a hatalom, a tekintély stb. Viszont mi a helyzet annak veszélyével, hogy az ember bálványozhatja az egyházát, a lelkészét, azt a bizonyos szolgálatot, amit végez vagy akár a saját hűségét, életstílusát, kegyességét? Gondolkozzunk erről, majd beszélgessünk is a válaszainkról a csoportban!