A próféták és az istentisztelet

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 1:11-15; 6:1-8; 44; 58:1-10; Jeremiás 7:1-10; Mikeás 6:1-8

„És ki hirdetett hozzám hasonlóan? jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém; és jelentsék meg a közeli és távoli jövőt” (Ézs 44:7).

Az Apák és fiúk című regény írója, Turgenyev, orosz író adta e szavakat az egyik szereplő szájába: „Mindannyiunk élete egy hajszálon függ, bármelyik pillanatban hatalmas űr nyílhat alattunk, közben pedig mi egyfolytában különféle bajokba keverjük magunkat, tönkretesszük az életünket.”

Az Úr azonban jobb élet lehetőségét ajánlja. Felkínálja, hogy követhetjük, szerethetjük, imádhatjuk Őt, és ezáltal megkímélhetjük magunkat sok olyan problémától, amit máskülönben magunkra zúdítanánk.

Persze ha valaki csupán állítja, hogy követi az Urat, még nem ismeri a keresztény élet lényegét. Ezen a héten megfigyeljük, mit mondott némelyik próféta azokról, akik úgy gondolják, csak az számít, hogy az igaz Istent „imádják”, az igazi templomban, az igazi szombaton, a hét többi napján pedig mindegy, hogyan élnek. A próféták rámutatnak, hogy ez csupán ámítás, egy módja annak, hogy „különféle bajokba” keverjük magunkat.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: