TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Szögezzük le határozottan és egyértelműen, hogy teremtményként, saját érdemeinkre hivatkozva gyakorlatilag semmit nem változtathatunk az Isten előtti megítélésünkön, sem az Istentől kapott ajándékunkon. Ha hitével és cselekedeteivel bárki megvásárolhatná az üdvösség ajándékát, a Teremtő tartozna teremtményének. Ez pedig alkalmat adna arra, hogy egy tévedést igazságként fogadjanak el. Amennyiben bárki, bármely tettével érdemet próbál szerezni az üdvösségre, az hasonló ahhoz, mint amikor a katolikusok vezekelnek bűneikért. Akkor viszont Isten tartozna az embernek az üdvösséggel, amiért, mint a fizetésért, meg lehetne dolgozni. Viszont ha a bűnös ember semmiféle jó cselekedetével nem érdemelheti ki a megváltást, akkor azt kizárólag kegyelemből kell kapnia, mert elfogadja Jézust és hisz benne. Az üdvösség teljes egészében ajándék, ingyen kapjuk. A hit általi megigazulás kérdése vitathatatlan. A vita végérvényesen lezárul, amint tisztázódik, hogy a bűnös ember jó cselekedeteivel szerzett érdemei egyáltalán nem biztosíthatják számára az örök életet” (Ellen G. White: Faith and Works. 19–20. o.).

A zene „az egyik leghatásosabb eszköz arra, hogy bevésse a szívekbe a lelki igazságokat. A szorongatott, a kétségbeesés határán álló hívőnek eszébe jut Isten néhány Igéje vagy egy régen elfelejtett gyermekkori ének, és a kísértés elveszti erejét felette. Élete új jelentőséget nyerve új célkitűzéseket, bátorságot és örömöt tud másoknak is adni…

Az ének mint az istentisztelet szerves része, ugyanolyan fontos tényezője a vallásos szolgálatnak, mint az ima…

Amikor Megváltónk a végtelenség küszöbéhez vezet bennünket, Isten dicsőségétől ragyogó arccal felfoghatjuk a trón körüli mennyei kar dics- és hálaénekeit. Amikor az angyalok énekének visszhangja felcsendül földi otthonunkban, szívünket közelebb vonja a mennyei énekesekhez. Így a menny közössége már ezen a földön megkezdődik számunkra. A mennyei dicséret alaphangját ezen a földön kell megtanulnunk” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 168. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Hogyan hat országunk kultúrája és társadalma gyülekezetünk zenei életére? Vagy inkább azt mondjuk, hogy semmiképp nem hat rá?

2. A gyülekezetünk zenei szolgálatai mennyire felelnek meg az iménti idézetben foglaltaknak? Hogyan tudjuk helyesen értékelni a zene szerepét gyülekezetünkben?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: