„ÉNEKELJETEK AZ ÚRNAK ÚJ ÉNEKET”

Több olyan éneknek a témáját és szövegét tudjuk, amit Dávid isteni ihletésre írt, de a dallamukat sajnos már nem ismerhetjük. Az Úrtól kapott tehetségünkkel (legalábbis akiknek ez megadatott) e szövegeket megzenésíthetjük. Természetesen nem feledkezhetünk el arról, hogy istentiszteletünk az adott kor és kultúra keretein belül zajlik, és ez a kultúra bizonyos fokig hat ránk, valamint a zenénkre is, ami lehet akár jó, akár rossz. Nem könnyű különbséget tenni.

Milyen alapelveket figyelhetünk meg a következő szövegekben? Hogyan segíthetnek a megfelelő istentiszteleti zene kiválasztásában? 1Kor 10:31; Fil 4:8; Kol 1:18

Egyházunkban az évek során számtalanszor előtérbe került a zene kérdése, foglalkoztunk különböző fajtáival. Bizonyos esetekben csak a gyülekezeti énekeskönyvben szereplő énekeket tekintik szentnek, másutt pedig szinte meg sem lehet különböztetni az istentiszteleten elhangzó zenét attól, amit világi környezetben játszanak (mivel gyakorlatilag nincs is eltérés).

Az egyházi zene esetében fontos, hogy a legnemesebbhez, a legjobbhoz, azaz az Úrhoz emeljen. Ne lényünk alantasabb, inkább nemesebb oldalára hasson! Erkölcsi értelemben a zene nem semleges: a leginkább felemelő lelki élményt nyújthatja, de az ellenség is felhasználhatja arra, hogy lealacsonyítson, megrontson, helytelen kívánságot, szenvedélyt, haragot gerjesszen vagy elcsüggesszen. A mai zenei világban szétnézve szomorú példákat láthatunk arra, hogyan képes Sátán elferdíteni Isten egyik nagyszerű ajándékát.

Fontos, hogy az istentiszteleteinken megszólaltatott zenében meglegyen a kellő egyensúly a lelki, értelmi és érzelmi hatású elemek között. A szöveg a dallammal együtt legyen felemelő, vezesse Istenhez a gondolatainkat, hatására jobban vágyódjunk az Úr után, aki annyi mindennel elhalmozott! Olyan muzsika illik az istentisztelethez, ami a kereszt lábához vezet, amit hallgatva jobban felmérjük, hogy mit is kaptunk Krisztusban.

A kultúrák zenei ízlése eltérő, mint ahogy a világegyházunk különböző gyülekezeteiben játszott zene és a hangszerek is igen változatosak. Előfordulhat, hogy amit az egyik környezetben felemelőnek és megerősítőnek tartanak, azt egy másik kultúrában furcsállják. Éppen ezért fontos az Úr vezetését követni, amikor istentiszteleteinkhez a megfelelő zenét választjuk.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: