KÉSZSÉGES SZÍVVEL

Az előző részben foglaltak szerint tehát az Úr eldöntötte, hogy népe között lakozik, méghozzá olyan épületben, amit nem Ő teremtett meg természetfeletti módon, hanem népe készített el. Ezzel közvetlenül bevonta őket, ami ideális esetben szorosabbá tette volna kapcsolatukat. Az Úr a hajlékhoz felhasznált anyagokat sem csodával teremtette elő.

Miről olvashatunk Mózes második könyve 35. fejezetében? Milyen fontos tanulságot vonhatunk le ebből az istentisztelettel kapcsolatban?

Figyeljük meg, a hangsúly arra esik, hogy „önként”! Isten azt kérte, hogy „akinek szíve önként hajlandó” (2Móz 35:5). Erre mindenki válaszolt, „akit a szíve indíta” (21. vers). Tehát nem lobbant fel tűz, nem hallatszott mennydörgés, és nem is rendelte el az Úr nagy hangon a Sínai-hegyről az ajándékok adását. A kényszert soha nem alkalmazó Szentlélek hatott az emberekre. A nép a készséges adakozással fejezte ki háláját azért, hogy az Úr oly sokat tett értük.

Érdemes még megjegyezni, hogy az emberek nemcsak egyszerűen adakoztak a szentély építésére, hanem mindezt örömmel és lelkesen is tették. Készséggel vitték az Úr elé anyagi javaikat, ugyanakkor idejükből, képességeikből is felajánlottak, valamint abból, amit ők maguk készítettek: „Azok az asszonyok pedig, akik ahhoz értettek, fonának kecskeszőrt” (26. vers); „mind akit szíve arra indíta, hogy járuljon annak a munkának végrehajtásához” (2Móz 36:1).

Gyakorlatilag minek tekinthető az izraeliták adakozása – már azelőtt, hogy a szentély elkészült volna?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az az istentisztelet, amikor az emberek összegyűlnek énekelni, imádkozni, prédikációt hallgatni. Ez természetesen így is van, de nem csupán erre korlátozódik, mert valójában a szentély elkészítése is istentisztelet volt. Lényegében mindaz istentisztelet volt, amikor önmaguktól megvonták anyagi javaikat, amikor áldoztak idejükből, vagy a képességeiket fordították az Úr ügyére.

Gondoljunk arra, amikor beadjuk tizedünket, adományainkat vagy időnket, talentumainkat ajánljuk Istennek! Hogyan tapasztaltuk már, mit jelent így tisztelni Istent? És mit nyertünk azután, hogy lemondtunk valamiről, ami a miénk volt?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: