SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:1-13; 4:1-4; 6:1-8; 12:1-8; 22:1-18;

28:10-22; Titusz 1:2

„Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam. Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja” (1Móz 28:16-17).

Mondják: az embernek szüksége van arra, hogy imádjon valamit. Az persze már egészen más kérdés, hogy kit/mit imádunk – és ez különösen súlyos következményekkel jár, főleg az utolsó időkben, amikor két tábor különül el egymástól: akik a Teremtőt imádják, ill. azok, akik a fenevad és annak képe előtt hódolnak.

Ennek az eltérésnek a gyökereit már a Biblia elején is láthatjuk. Kain és Ábel történetében az istentiszteletnek két formájával találkozunk. Az egyik az igaz Isten helyes tisztelete, míg a másik hamis tisztelet volt. Az egyik elfogadható, a másik azonban nem, aminek az a magyarázata, hogy az egyik a hit általi megigazulásra épített, míg a másik a cselekedetekre. Ez az elem újból és újból előkerül a Bibliában. Isten tiszteletének egyik fajtája kizárólag Istenre, a hatalmára, dicsőségére és kegyelmére összpontosítja a figyelmet, a másik pedig az emberre.