A VÁDLÓ ÉS A VÁDLOTT

„Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt” (Zak 3:1). Milyen nagyszerű és fontos igazságot ismerhetünk meg itt, különösen a nagy küzdelemmel (valamint a látomással) kapcsolatban?

Itt felfigyelhetünk néhány igen lényeges pontra. Először is, a vádlott nem más, mint Jósua főpap, aki Isten egész népe képviselőjeként jelenik meg. A látomásban ő az Úr színe előtt álló pap, aki Izráel népét képviseli minden hibájukkal, fogyatkozásukkal és bűnükkel. Semmi kétség, a nép nem ártatlan, nem bűntelen. Nem érdemlik meg, amit az Úr már megígért, a helyreállítást, éppen azt, amit hittel és bűnbánatot tartva kértek.

Természetesen Sátán is ott van. Vádolja a népet, kétségbe vonja bűnbánatukat, reformtörekvéseiket és azt, hogy őszintén szeretnék elnyerni Isten kegyelmét, irgalmát. Ugyan mivel tudná jobban elcsüggeszteni az embereket, mint azzal a gondolattal, hogy bűneik túl nagyok, az Úr sem bocsáthatja meg azokat? A történelem során – sőt még ma is – hány és hány ember esett áldozatul Sátán e leggonoszabb tervének! Csapdáját az teszi különösen veszélyessé, hogy nem kell hazudnia a bűneinket illetően, igaz? Csak emlékeztetnie kell vétkeinkre, és ha nem ismerjük Isten kegyelmét, a reménytelenség és az elveszettség érzése bizonnyal összetör. Nem is kell a vádlónak sorolnia vétkeinket Isten előtt, vádolnak bennünket azok éppen eléggé.

Héberül a vádol és Sátán szavak egy szóból erednek, ugyanaz a három héber mássalhangzó alkotja mindkettőt. Nem kérdés, hogy Sátán a vádló. Azonban ismernünk kell egy fontos bibliaszöveget: „És hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt” (Jel 12:10).

Nem jó, ha állandóan a bűneinkkel foglalkozunk, bár időnként mélyen és őszintén magunkba kell néznünk (még ha Sátán sugdos is ilyenkor a fülünkbe). Milyen változtatásokat kell azonnal elhatároznunk? Milyen bibliai kijelentésekre hivatkozhatunk, hogy az ígéretek megvalósuljanak, eredményre vezessenek? Gondoljunk bele, hogy mit teszünk kockára, ha átengedjük az uralmat a bűnnek!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: