ÚJ RUHATÁR

Jól tudjuk, hogy Ádám és Éva elbukott a próbán, ami pedig nem volt bonyolult. Ha a következményeket pusztán tragikusnak neveznénk, az emberiség történelmében az lenne az alábecsülés legkirívóbb esete. A tragikus szó aligha elegendő arra, hogy eleink engedetlenségének iszonytató következményeit kellőképpen érzékeltesse.

1Móz 3:6-11 szerint mi történt a bukás után először Ádámmal és Évával? (Gyakorlatilag éppen az, amit Sátán az 5. versben megmondott.) Ez mit jelentett? Mire utalt a bűnük következményére vonatkozóan?

A szemük megnyílt – pontosan ezt mondta Sátán –, csakhogy attól fogva már egészen másként látták a világot és a valóságot, mint azelőtt. A szakaszban újból és újból előkerül mezítelenségük kérdése, ez vált a fő motívummá. Az ártatlanságukat elvevő bukást, engedetlenséget, valamint az Istennel és egymással való megváltozott, új kapcsolatukat mind-mind azzal fejezi ki a Szentírás, hogy már tudatára ébredtek meztelenségüknek.

Figyeljük meg az Úr kérdését is: „Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy” (11. vers)? Ebből arra következtethetünk, hogy ártatlanságukban fel sem ötlött bennük a meztelenség gondolata, természetes állapotnak tartották, tehát egyáltalán nem foglalkoztak vele. Attól fogva viszont nemcsak gondoltak rá, hanem uralta is őket az abból fakadó szégyen.

Mi a jelentősége annak, ahogy Ádám és Éva a mezítelenségre reagált?

Képzeljük el őket, amint a bokrokban rejtőzködnek, a csodálkozástól elkerekedett szájjal néznek önmagukra, miközben igyekeznek takargatni magukat az Úr előtt. Sorra vették a lehetőségeket, hogy mibe is burkolózhatnának, és valószínűleg a fügefa levelét találták e célra legalkalmasabbnak. Ebben láthatjuk a cselekedetek általi megváltás első tanulságát, amikor az ember a bűn problémáját saját tetteivel igyekszik megoldani. Szánalmas volt a próbálkozásuk, de ne feledjük, semmivel sem kevésbé szánalmasak a mi ilyen irányú kísérleteink!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: