A TÖKÉLETES TEREMTMÉNY BUKÁSA

Lucifer fantasztikusan szép lehetett, káprázatos voltát a valóságról igencsak korlátozott fogalmainkkal nem tudjuk igazán elképzelni. Olvassuk el ismét, amit Ezékiel 28. fejezetében találunk róla: bölcs volt és gyönyörű, fenséges drágakövek pompáztak rajta. Minden bizonnyal rendkívüli jelenség volt.

Ez 28:13 versét jól megfigyelve egy érdekességgel találkozunk. A Lucifert ékesítő kövek felsorolása után ez áll a szövegben: „…készültek ama napon, melyen teremtetél.” Lucifer ékességei, egész öltözéke is az általa betöltött, kiemelkedő tisztre utaltak. A negyedév során többször is találkozunk majd azzal a gondolattal, hogy az öltözetünk sokat elárulhat a helyzetünkről. Tehát Lucifer ruházatából arra joggal lehet következtetni, hogy milyen nemes, szeretetre méltó, hatalmas és befolyásos volt.

Ez 28:17 verse szerint mi járult hozzá Lucifer bukásához? Milyen fontos üzenetet találunk ebben a magunk számára?

Az egésznek az az érdekessége, hogy valójában honnan eredt Lucifer szépsége, bölcsessége. Természetesen Istentől kapott mindent, ami az övé volt, amit felmutathatott, még lélegzetelállítóan szép öltözetét is. Lucifer egy volt a teremtmények közül, szépségét, bölcsességét Isten ajándékaként élvezte. Az Úr nélkül nem létezhetett volna, és semmije nem lett volna. Az Isten legszorosabb közelségében élő angyal azonban valahogy mégis megfeledkezett erről a lényeges pontról.

Mi ellen óv 5Móz 8:1-18 szakasza? Hogyan mutatkozott meg az ebben a szakaszban megfogalmazott elv Lucifer történetében?

Milyen könnyű elfeledkezni arról, különösen a jólét és a gazdagság idejében, hogy mennyire az Úrtól függünk minden tekintetben! Mit tehetünk naponta, nehogy saját „gyönyörű öltözetünk” – bölcsességünk, sikerünk, jólétünk – csapdájába essünk, bármilyen formában jelentkezzen is, és megfeledkezzünk arról, hogy mindent az Úrtól kapunk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: