ZSOLTÁR 104

A XIX. században népszerű irányzat, a deizmus hívei azt állították, hogy Isten megteremtette a világot, majd magára hagyta. E szerint az elgondolás szerint tehát Isten létezik, de nem kíván foglalkozni a világ dolgaival. A Biblia azonban mást tanít. Isten nem úgy járt el, mint az órásmester, aki felhúzta a szerkezetet, majd engedte, hogy minden a maga menetén haladjon. A Biblia szerint Isten jelen van a földi eseményekben. Gondoljunk csak a keresztre, amikor közvetlenül beleavatkozott az emberek dolgaiba!

Olvassuk el a 104. zsoltárt, és imádkozva gondolkozzunk el róla! Mit tudhatunk meg belőle Isten szerepéről a teremtés munkájában és a természetben?

A 104. zsoltár szavaiból árad a lelkesedés és a csodálat. A zsoltáros örömmel beszél az Úr teremtő és fenntartó hatalmáról. Szinte halljuk, amint fennhangon kiáltja az Istent dicsőítő szavakat. Isten valóságát látja a természet világának napi eseményeiben. Ebben a zsoltárban sem a deisták által elképzelt istennel találkozhatunk! Istenünk részt vesz mindenben, ami itt történik. Bármilyen nehézségekkel is kellett a zsoltárosnak küzdenie, vigasztalást és reményt talált az Úr hatalmára gondolva. Természetesen nem oldódtak meg napi problémái, amikor fészkelő madarakra és prédára leső oroszlánokra figyelt, de a természet világában meglátott olyan dolgokat, amelyek Isten jóságáról, hatalmáról árulkodnak, és ez reményt ébresztett benne.

A természet testünkre, lelkünkre és értelmünkre is gyógyítóan hathat. Sok esetben fizikailag és szellemileg is szinte csodát tehet velünk a friss levegő, a napfény, a víz és az egészséges étrend. A természetes gyógymódok továbbra is nagyszerű eszközei az egészséges életmódnak és a gyógyításnak. Orvosok gyakran azt tanácsolják pácienseiknek, hogy szakadjanak el a munkától, a stresszhelyzetektől, és pihenjenek valamilyen természetes környezetben. Tudományos vizsgálatok is igazolják a természet és a természetes környezet jótékony hatását az ember fizikai és szellemi képességeire. Inkább hat ránk egy liliommező, mint a parkoló aszfaltja.

A természet Isten egyik csodálatos ajándéka. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy élvezzük áldásait! Soroljuk fel, hogyan tudnánk még inkább élni a természet kínálta lehetőségekkel!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 1. negyedév

Jézus sírt - a Biblia és az emberi érzelmek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: