Kitartás

SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: Ruth 1; Eszter 2; Jób 19:25;

2Korinthus 11:23-28; Filippi 4:11-13; Jakab 5:10-11

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától" (Zsolt 46:2-4).

Nehézségek, megrázkódtatások, tragédiák, veszélyek vagy különösen erős stresszhelyzetek idején kitartásra van szükségünk, hogy az adott esemény ne viseljen meg túlságosan, és újból képesek legyünk talpra állni. Egyre inkább a figyelem középpontjába kerül ez a fogalom, mivel rendkívül fontos, hogy kitartóak tudjunk maradni az élet megpróbáltatásai között. Végtére is, ugyan ki az, aki ilyen vagy olyan formában ne lenne kitéve komoly stressznek? A kérdés az: hogyan tudunk kitartással megbirkózni az eseményekkel, méghozzá anélkül, hogy közben érzelmileg teljesen összetörnénk?

Victor és Mildred Goertzel az 1960-as években írta a Cradles of Eminence (Kiválóságok bölcsői) című könyvet. Hétszáznál is több olyan ember életrajzi elemzését közlik benne, akiknek rendkívül nehéz volt a gyermekkorra (családi problémák, anyagi gondok, testi vagy szellemi fogyatékosság stb.), és mégis nagy sikert értek el. A könyvet 2004-ben átdolgozva újra kiadták. A Bibliában is olvashatunk óriási nehézségeket legyűrő emberekről, akiknek Isten kegyelméből sikerült újból felállniuk, és le tudták győzni gondjaikat. Szorongató körülményeik, sőt jellembeli hiányosságaik ellenére is képes volt felhasználni őket Isten, mert volt bennük elég kitartás, és mostoha viszonyok között is eltökélten haladtak előre.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: