TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Amint Jézus átható tekintete végigpásztázta a templom megszentségtelenített udvarát, minden szem ösztönösen felé fordult. Az emberek és az állatok elnémultak. Pap, törvénytudó, farizeus és pogány egyaránt néma döbbenettel és tagadhatatlan csodálattal tekintett Isten Fiára, aki a menny Királyának fenségében állt előttük. Isteni természete átvillant emberi természetén, és olyan méltósággal, dicsőséggel övezte, mint még soha azelőtt. Az emberekre különös félelem ereszkedett. A Jézus közelében állók ösztönösen olyan messze húzódtak tőle a tömegben, amennyire csak lehetett. Néhány tanítványát leszámítva a Megváltó egyedül állt. Minden zaj elnémult, szinte elviselhetetlennek tűnt a mély csend, és amikor Jézus összeszorított száját kinyitotta, és hangja felharsant, a jelenlévők megkönnyebbülésükben önkéntelenül felnyögtek vagy felsóhajtottak.

Tisztán és nagy hatalommal szólt, amitől az emberek úgy elhajoltak, mintha erős szél fújná őket. 'Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek' (Mt 21:13). Lement a lépcsőn, és nagyobb hatalommal, mint amit három évvel azelőtt nyilvánított ki, az egész templomban kürtszóként felharsanó hangon, minden ellenállást elsöprő haraggal megparancsolta: 'Hordjátok el ezeket innen' (Jn 2:16)" (Ellen G. White: The Spirit of Prophecy. 3. köt. 23–24. o.).

„És monda az Úr néki: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek annak közepén" (Ez 9:4).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Hogyan írnánk le Jézus érzéseit a fenti esetben? Mit tanulhatunk ebből azzal kapcsolatban, hogy hányféle érzelem – helyes mederben tartva – lehet a jó forrása?

2. Hogyan ellensúlyozhatják pozitív érzelmek a negatív érzések hatását? Gondoljunk például Mária Magdaléna és Mária esetére, amikor Jézus sírjától elmentek „félelemmel és nagy örömmel" (Mt 28:8)!

3. A zsidó közösségek a purim ünnepén emlékeznek meg arról, amikor „keserűségük örömre és siralmuk ünnepre fordult" (Eszt 9:22). Beszélgessünk a csoportban arról, hogy mi mindent tehetünk annak érdekében, nehogy elfeledkezzünk arról a sok-sok alkalomról, amikor bánatunk örömre fordult! Aki szívesen teszi, mondja el a többieknek, mit tapasztalt egy ilyen érzelmi változás idején!

4. Hogyan tanulhatunk meg Isten ígéreteibe kapaszkodni akkor is, amikor adott körülmények között ezek az ígéretek olyan távolinak és elérhetetlennek tűnnek?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 1. negyedév

Jézus sírt - a Biblia és az emberi érzelmek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: