BÁRUK VILÁGA

Báruk világát a népének életét akkoriban meghatározó politikai, gazdasági és vallási tényezők alkották. Politikai téren Júda a babiloni iga uralma alatt nyögött. A társadalom minden részét áthatották a felszín alatti erős nacionalista áramlatok. Az emberek a Babilontól való szabadulásra vágytak. A gazdasági élet viszonylag jónak volt mondható, legalábbis a népesség egy része számára, akik a szegények kizsákmányolásából mind jobban meggazdagodtak. Azután természetesen ott volt még az ókori Júda vallási rendszere, ami az egész társadalom alapjául szolgált volna.

Milyen nagy erkölcsi és lelki problémákra figyelmeztette a népet Isten Jer 7:1-11 szakaszában? Milyen párhuzamot vonhatunk a mi korunkkal? Figyeljük meg különösen a 4. verset! Mit mond az Úr a népnek? Mi ebből a tanulság?

Báruk neve azt jelenti: „áldott", ami valóban el is mondható róla. Írnok lévén kifejezetten művelt ember lehetett. Valószínűleg írnok családból származott, tehát fontos családi kapcsolatokkal rendelkezett.

Pontosan nem tudni, hogyan lépett Báruk a pap és próféta Jeremiás szolgálatába. Talán vonzotta Jeremiás Istennel való szilárd kapcsolata. A próféta prédikációiban bemutatott társadalmi, politikai és gazdasági eszménykép az isteni kijelentésben gyökerezik. Jeremiás nem félt bátran kiállni Isten Igéje mellett, még ha ez számára politikailag előnytelen is volt. Látomásai révén egyedülálló bepillantást nyert abba, hogy milyen esendőek is azok a rendszerek, amelyekbe a nép bizalmát vetette. Az Úr éppen arra hívta el, hogy figyelmeztesse az embereket, hová vezetnek tetteik, ha nem változtatnak a dolgokon. Báruk talán pontosan azért került szerepkörébe, mert ő is részese akart lenni ennek a folyamatnak.

Hogyan alkalmazhatók saját hitéletünkre Jer 7:1-11 versei? Melyek azok a dolgok az életünkben, amelyeken változtatnunk kellene? Mi milyen „hazug beszédek"-ben bízunk? Milyen „idegen istenek" után járunk talán mi magunk is? Mennyire merünk őszintén választ keresni ezekre a kérdésekre?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: