2Kir 8:1-6 verseiben hallunk utoljára Géháziról. Hol volt ekkor Elizeus egykori szolgája?

Hosszú évek teltek el azóta, hogy a hatalmas csoda, a súnemita asszony fiának feltámasztása megtörtént. Géházit valószínűleg nem torzította el egészen a bőrbetegség, mivel a királyi udvarban találjuk. Elizeus egykori szolgája mesél. Dicsekszik hajdani gazdájával és a csodákkal, miközben minden bizonnyal saját fontosságát emeli ki, hiszen kapcsolatban állt a prófétával.

Talán nem is hallottunk volna erről az esetről az események érdekes időzítése nélkül. Éppen akkor, amikor Géházi a súnemita asszony fiának feltámasztását meséli, jelentkezik a nő a királynál. Az isteni gondviselés Géházi kérkedését is az asszony javára fordítja, aki addigra bizonyára megözvegyült, hiszen egyrészt nem találunk újabb utalást a férjre, másrészt szokatlan, hogy nem férfi, hanem nő fordul a királyhoz efféle hivatalos ügyben. Valószínűleg ő intézte háza dolgait, amíg fia felnőtt. Az asszony ugyanis hét évre elhagyta az országot, amíg a súlyos aszály tartott.

Emberi szemszögből nézve előnyösnek tűnik, ha valaki jó kapcsolatokkal rendelkezik és befolyásos embereket ismer, ám Isten másképp szemléli a dolgokat.

Melyik az a kapcsolat, ami igazán számít? Miért? Jer 9:23-24

Géházi ezt követően eltűnik a történelem színpadáról. Szomorú, mert végezhette volna azt is, amit Isten bíz rá. Tanulhatott volna Elizeustól, ő lehetett volna a következő nagy próféta vagy talán a próféták iskolájának egyik vezetője, tanítója, ehelyett azonban csak a régi szép időkről mesélt, amikor még a próféta szolgálatában állt. Géházi, aki maga is tevékenyen alakíthatta volna a történelmet, már csak a múltban élt.

Fontos, hogy újra végiggondoljuk és emlékezetünkben tartsuk Isten múltbeli tetteit. Ám vigyáznunk kell, nehogy annyira csak a régi dolgok körül forogjanak gondolataink, hogy közben ne tudjunk helyesen élni a jelenben. Hogyan tarthatunk kellő egyensúlyt? Milyen szempontból árthat hitéletünknek, ha túlságosan a múltban élünk?