SZOKATLAN ESZKÖZ (1Királyok 17:7-12)

Az özvegyasszony tűzifát szedeget, hogy elkészíthesse az utolsó adag ételt a fiának és magának. Illésről azonnal meglátja, hogy Istenben hisz; bár a szövegből nem derül ki, miből jött rá, hogy Illés az Urat szolgálja.

Olvassuk el figyelmesen a 12. verset! Az asszony elfogadja Isten létezését. Ez akkor mit jelentett számára? Mire utal ez a kifejezés: „hogy megegyük és azután meghaljunk"?

Milyen hasonlóságokat találunk 1Kir 17:3-4 és 8-9 versei között?

Isten azért irányítja és vezeti a prófétát, hogy megmentse az életét. Először azt mondja neki, hogy rejtőzzön el a Kérith patakja mellett, majd a hollóknak megparancsolja, hogy etessék. Ezután Isten újabb parancsot ad, Sareptába küldi Illést, ahol „megparancsolta" egy özvegyasszonynak, hogy táplálja a prófétát.

Szokatlan eszköznek tűnhet az asszony, hiszen nem izraelita, ráadásul özvegy, társadalmi helyzete nem stabil és befolyással, hatalommal sem bír, mi több, ő maga is az éhhalál szélén áll. Óriási tanulságot vonhatunk le, ha megfigyeljük Isten stratégiáját! Az Úr sokszor nem különleges erőnk miatt, hanem éppen gyengeségünk dacára választ ki egy feladatra (2Kor 12:9).

Az előző részben megállapítottuk, hogy Istent nem kötik földrajzi határok, ma pedig azt látjuk, hogy az emberi korlátok sem szabnak határt neki. Ebben a történetben Isten adja a parancsokat. A bibliai beszámolóból világosan kitűnik, hogy Ő uralja a helyzetet. Ez a pont szintén rendkívül fontos azzal a szélesebb körű szolgálattal összefüggésében, amit Illés az Úr Baál elleni harcában végzett. Végeredményben senki és semmi nem állhat Isten akaratának útjába, sőt, amint a történet későbbi részében láthatjuk, szándékát a halál sem húzhatja keresztül. Még ha fájdalmas, az életünkre nézve ártalmas helyzetek és dolgok szakadnak is ránk, Istennek minden szándéka jó (Jer 29:11), csakhogy mi ezt akkor és ott nem mindig látjuk így. Meg kell tanulnunk bármilyen helyzetben bízni az Úrban, akár jó, akár rossz legyen az, mert előbb-utóbb elkerülhetetlenül részünk lesz mindkettőben.

Hogyan tudott eddig – gyengeségeink ellenére is – felhasználni az Úr? Mennyivel tehettünk volna többet, ha hatalma által legyőzzük ezeket?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: