Dávid és Uriás történetére az ammonitákkal folytatott háború összefüggésében kell gondolnunk. Olvassuk el figyelmesen 2Sám 11:1 versét! Az író milyen burkolt kritikát fogalmaz meg Dáviddal kapcsolatban?

Dávid úgy döntött, hogy otthon marad, és seregét Joáb vezetésére bízza. Ez volt az első hiba. Azt képzelte, hogy többet ér az embereinél, ezért nem akarta veszélynek kitenni magát. Még nem tanulta meg, hogy a legnagyobb veszélyek általában belülről, és nem kívülről leselkednek ránk. Az a baj a hatalommal, hogy könnyen eltorzítja az ember önmagáról alkotott képét. Birtokosa azt hiszi, hogy különb másoknál, és felette áll a többi emberre vonatkozó törvényeknek, szabályoknak.

Hasonlítsuk össze, milyen volt Dávid vezetési stílusa 1Sám 26:5-11 szakaszában és Sámuel második könyve 11. fejezetében! Mi a különbség?

Azokban a történetekben, amelyekben Dávid megkímélte Saul életét, Dávid példamutatással vezet, és önkéntesek jelentkezését kéri. Később viszont már nem ő irányítja csapatait, Isten vezetésére és védelmére hagyatkozva. Ehelyett a meleg, párás estét palotája tetőteraszán tölti (valószínűleg azért, hogy élvezze a hűs, esti szellőt). A palota a megerősített város legmagasabb részén állhatott, jó kilátással Jeruzsálem jelentős részére. A háztetők felett nézelődő Dávid tekintete megakad egy fürdőző asszonyon, és elküld valakit, hogy tudakozódjon kiléte felől. Miután megtudja, hogy a hitteus Uriás feleségét látja, érte küldet. Kimondottan erőteljes az a héber szó, ami Dávid Betshabénak adott parancsát fejezi ki. Más összefüggésben akkor használták, amikor valamit erőszakkal vettek el (1Móz 14:11). Dávidot a vágyai hajtják, és a hormonok működésének hatására figyelmen kívül hagyja mindazt, amit a dolgok helyes, ill. helytelen voltáról tud. Abban a pillanatban még csak nem is sejti, hogy döntésének milyen messze ható következményei lesznek. Hatalmának szándékos fitogtatásával közvetlenül befolyásolta Bethsabé, Uriás és egy még meg nem született gyermek sorsát, valamint Izráel történelmének alakulását.

Gondolkozzunk el saját döntéseinkről! Döntően a józan ész, az értelem és a logika alapján, vagy pedig érzelmeinktől, szenvedélyünktől fűtve határozunk? Melyik jellemző inkább ránk? Vajon megfelelő egyensúly van a két oldal között? Ha nincs, hogyan találhatjuk meg?