HA AZ ÉLET NEM IGAZSÁGOS

Olvassuk el 1Sám 31:1-7 és 2Sám 1:5-12 verseit! Hogyan ért véget Jonathán élete? Mit mondhatunk erről?

A legtöbben úgy tanultuk, hogy a jó végül elnyeri jutalmát, ill. azt aratjuk, amit vetettünk. Ezt a gondolatot általában még tovább is szoktuk vezetni: hisszük, hogy jó és hosszú élet vár a jó emberekre, aki pedig rossz, az bajoktól terhes, rövid életre számíthat. Tudjuk, hogy amikor Jézus ismét eljön, a jó valóban legyőzi a gonoszt, de ebben az életben a jó emberek nemcsak jót, a gonoszok pedig nemcsak rosszat kapnak. Néha még azért is büntetést kell elszenvednünk, ha azt tesszük, ami helyes. Isten gyakran közbeavatkozik csoda által, hogy megmentse és megvédje gyermekeit, de ez nem mindig történik így.

Nevezzünk meg olyan bibliai személyeket, akik hűségesen éltek, mégsem azt kapták, amit érdemeltek volna! 1Móz 39:10-20; Jób 1–2

Jonathán igaz, hű barátja volt Dávidnak. Közvetítőként mindent megtett, hogy békét teremtsen közte és Saul között. Nem volt gőgös, és készségesen lemondott a trónról; készen állt elismerni Dávidot királynak. Ugyanakkor Saulnak is jó fia volt. Isten korábban már felhasználta egy egész hadsereg megfutamítására. Most ismét a filiszteusokkal nézett szembe az izraeliták hada. Jonathán talán tűnődött rajta, vajon tesz-e újabb csodát Isten Izráel megmentésére, de aznap ő is a csatamezőn halt meg (1Sám 31:2). Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Jonathán sem azt kapta az élettől, amit érdemelt. Hányan szenvedtek, veszítették el tisztelettel övezett pozíciójukat Krisztusért, vagy estek el őrhelyükön, kötelességüket teljesítve! Még ha életük, áldozatuk jelentéktelennek, sőt értelmetlennek is tűnne, ők akkor is kulcsszerepet töltöttek be Isten tervében. Jézus szeretete és lénye ösztönözte, tartotta meg őket. Hősnek születtek – nem feltétlenül olyan hősnek, akit a világ megért és csodál, ám hősiességük felülmúl minden emberi elképzelést és váradalmat. Annyi minden megtörténik, amit értelmetlennek vagy igazságtalannak tartunk. Viszont nem feledkezhetünk meg az ígéretről, hogy egy nap majd Isten igazságot tesz, mi pedig választ kapunk mindarra, amit most nem értünk.

Milyen reményt táplálnak bennünk 1Kor 4:5; 13:12; Róm 8:28; Jel 21:4 versei, miközben nemcsak a bibliai hősök, de saját életünk nehéz kérdéseivel is küzdünk? Mire gondolhatunk a harcok, megpróbáltatások között, amelyek – legalábbis most – nem mindig jól végződnek?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: