TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Káleb hite olyan volt most is, mint amikor ellentmondott a kémek rossz jelentésének. Hitte Isten ígéretét, hogy a népét Kánaán birtokába helyezi, és ebben teljesen az Urat követte. Elviselte népével a hosszú pusztai vándorlást, így osztozott a bűnösök csalódásában és terheiben, ám nem panaszkodott, hanem dicsőítette Isten irgalmát, amely megőrizte őt a pusztában, míg atyjaifai ott lelték sírjukat. A pusztai vándorlás veszedelmei, bajai és csapásai alatt, csakúgy, mint a kánaáni háborús esztendőkben is megtartotta őt az Úr, s most is, hogy elmúlt nyolcvanéves, ereje még mindig nem fogyatkozott meg. Nem kért meghódított területet örökségül, hanem ragaszkodott ahhoz a területhez, amelyet a kémek bevehetetlennek állítottak. Isten segítségével azt az erődítményt akarta kiragadni az óriások kezéből, amelynek ereje Izráel hitét megingatta. Nem hatalom vagy dicsőségvágy sugallta Káleb kérését. A bátor, öreg harcos a népnek kívánt példát adni, amely dicsőíti Istent és bátorítja a törzseket az atyáik által bevehetetlennek tartott ország elfoglalására" (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 476. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Keresztényként állandóan olyan „tények" kereszttüzében állunk, amelyeket sokan hitünkkel ellenkező módon értelmeznek. Itt az „értelmeznek" a kulcsszó. Mit tegyünk ilyen helyzetekben, hogy ne járassuk le magunkat, ugyanakkor hűségesek maradjunk?

2. Foglalkozzunk még azzal a gondolattal, hogy a „tények" magyarázata nem mindig helytálló! Ránézünk pl. valamilyen anyagra, és szilárdnak látjuk, holott valójában majdnem az egész üres tér. A talajt is mozdulatlannak érezzük, noha a Föld nagy sebességgel kering az űrben. Egy bezárt, üres szobában nem hallunk semmit, pedig ott is különböző hanghullámok terjednek. Mire következtethetünk az iménti példákból? Mit jelent tehát hitből élni, nem látásból?

3. Mit tehetünk Káleb példájára gondolva, hogy az új hívőket, fiatalokat, gyerekeket a gyülekezeti feladatok és vezetői tisztség vállalására bátorítsuk?

4. Káleb kitartott népe mellett még óriási bűneik és hibáik ellenére is. Mi a tanulság ebből?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: