ISTEN ÍGÉRETEIRE ALAPOZVA

Eltelt 40 év. Izráel népe átkelt a Jordánon, és megérkezett az Ígéret Földjére. Úgy figyelték új hazájukat, mint az éhes ember a finom ételektől roskadozó asztalt. A tűz körül főleg arról beszélgettek, hogy melyek az ország legjobb részei, és ki kapja meg azokat. Mózes már jóval az Ígéret Földjének elfoglalása előtt felismerte, hogy fennáll a veszélye a belső harcok kialakulásának, ezt kivédendő tehát eligazítást adott a terület felosztására vonatkozóan. A föld tényleges elosztásával Józsué könyvének 14. fejezete foglalkozik.

Olvassuk el Józsué könyvének 14. fejezetét! Mit kért Káleb, és vajon mi késztette erre? Mit árul el ez róla, a hitéről?

Éppen a föld felosztása zajlik, amikor Káleb előrelép, és meglepő módon földet kér, de nem a törzsének, hanem saját magának. Amikor Izráel két legidősebb embere találkozik, első hallásra úgy tűnhet, hogy nem Kálebre vall, ahogy Józsuéval beszél. Állítja, hogy még mindig erős, harcra kész, de a legfőbb célja az Istentől kapott ígéret alapján kifejezni igényét.

Káleb nyilván nem félt bejelenteni az igényét arra, amit Isten megígért neki. Kérését nem önző szándék vezérelte. Az „azért vesz el, hogy adni tudjon" elv mélyen beleivódott az idős férfiba. Nem a legszebb, leggazdagabb területet kérte, hanem az Anák fiai – óriások – által lakott részt, olyan vidéket, amit még nem hódítottak meg. 40 évvel korábban az izraeliták éppen ezektől az óriásoktól riadtak vissza (4Móz 13:33). Valószínűleg nagyon fontos volt számára, hogy a következő nemzedék ne kövesse el újra az atyák hibáját. Most azzal bizonyította hitét, hogy nem a legkönnyebben, hanem a legnehezebben birtokba vehető területet választotta.

Káleb ismét példamutatással vezet. Ezzel mintha azt mondaná: ha Isten fel tudja használni az egyik legidősebb embert arra, hogy kiűzze általa az óriásokat, akkor a többieknek sincs mitől félniük. Isten képes és kész is győzelemre vezetni. Józs 15:13-14 verseiben olvashatunk az Anák leszármazottai, Sésai, Ahimán és Tálmai feletti győzelemről. Az Isten hatalmában bízó idős ember le tudta győzni azokat, akiktől korábban az egész nép annyira megrémült.

Mit jelent Józs 14:14 versében az, hogy Káleb „tökéletesen" szolgálta az Urat? Melyek azok a dolgok életünkben, amelyek éppen ezt gátolják, hacsak újból és újból le nem győzzük azokat?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: