Nem mindig könnyű kiállni és kitűnni a tömegből. A többség nyomása roppant nagy erőt jelent. Amikor egy stadionban a hazai szurkolók sok ezer fős tábora biztatja csapatát, ez olyan erővel hat, amivel nehéz az ellenfélnek megküzdenie. Nem sokan merészelnék az ellenfél szurkolótáborában kiáltásukkal a másik csapatot buzdítani vagy a zászlóját lengetni. Éppen ezért, pl. a focimeccsek alatt a szembenálló csapatok szurkolóit általában elkülönítik. Ha mégis közel kerülnek egymáshoz, gyakran a józan észt is félretéve összecsapnak. Az izraeliták számára azonban ez távolról sem volt játék. Úgy érezték, hogy a jövőjük, az életük forog veszélyben. Mindannyian sírtak. Megindító látvány lehetett, amint emberek ezrei együtt zokognak. Ekkor lép elő Káleb, aki mindezidáig a háttérben maradt.

Olvassuk el figyelmesen 4Móz 13:31 versét! Mit tanulhatunk Káleb szavaiból az Isten ígéreteibe vetett bizalomról?

Ugyanazt az információt többféleképpen is közölhetjük. Az, ahogy elmondunk valamit, éppen olyan lényeges, mint az, amit mondunk. Sokat elárul Káleb jelleméről, hogy nem vitatkozik nyilvánosan a 10 hitetlen kémmel, nem szidja őket, és a népet sem korholja hitetlensége miatt. Káleb bátran szól, és arra buzdít, hogy bízzanak, cselekedjenek. A nép viszont nem ezt akarta hallani. Már döntöttek, Mózest, Józsuét és Kálebet pedig meg akarták kövezni.

4Móz 14:1-10, 20-24 versei alapján tehát mi lett az eredménye annak, hogy az emberek nem hallgattak Isten szavára, és ezért a „tényeket" rosszul értelmezték?

Káleb bizonyára keserűen csalódott. Látta a nagyszerű földet, és mivel hűséges volt, készen állt arra, hogy bevonuljon. Most azonban a többiek hibájából neki is 40 évig a pusztában kell vándorolnia. Csakhogy Kálebben erős az összetartozás érzése, jól tudja, mit jelent egy közösség tagjának lenni. Példamutatásával vezet és bátorít. Nem szakad el, nem hoz létre új mozgalmat. Mai jelenség az, hogy ha baj van, vagy nincs elég hit a gyülekezetben, az emberek egyszerűen elmennek, de ez nem bibliai hozzáállás. Káleb olyan ember volt, aki kitartott még a büntetés évei alatt is, és közben nem hangoztatta, hogy „én megmondtam".

Milyen hátrányos következményeket kellett már elszenvednünk mások rossz döntései miatt? Hogyan kezeltük az ilyen helyzeteket?