KÖZELEBB, MINT AMIKOR HÍVŐKKÉ LETTÜNK

„Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint amikor hívőkké lettünk" (Róm 13:11).

Pálnak határozott célja volt ezzel a levéllel: hogy tisztázza a római gyülekezettel, és különösen annak zsidó tagjaival, mi a hit és a cselekedetek szerepe az Újszövetség összefüggésében. Az üdvösség volt a kérdés, illetve az, hogyan válik a bűnös igazzá és szentté az Úr előtt. Pál a megfelelő helyén és összefüggésében mutatta be a törvényt, hogy segítsen azoknak, akik minden hangsúlyt a törvényre fektettek. A judaizmus eredetileg, az Ószövetség idején is a kegyelem vallása volt, de felütötte a fejét a törvényeskedés, igen sok kárt okozva. Milyen óvatosnak kell egyházunknak is lenni, hogy ne kövessük el ugyanezt a hibát!

Milyen eseményről ír Pál Róm 13:11-14 verseiben, és hogyan viselkedjünk, miközben erre várunk?

Pál a hívőket ébresztgeti, hogy készüljenek, mert Jézus visszatér. Nem számít, hogy csaknem kétezer éve írta ezt. Szüntelen Krisztus közeli eljövetelét várva kell élnünk. Mindenkire igaz, hogy ránk vonatkoztatva Krisztus második eljövetele nem lehet távolabb, mint halálunk órája. Mindegy, hogy az ember szemét a következő héten vagy negyven év múltán zárja le a halál, és nem számít, hogy négy napot alszik vagy négyszáz évet. Amikor ugyanis felébred, Jézus újból eljön. Az élet rövid, és mindannyiunkat bármikor meglephet a halál, tehát az üdvösség bizonyosan közelebb van hozzánk, mint amikor hívőkké lettünk! A Római levélben Pál nem annyira a második adventtel foglalkozik, viszont annál részletesebben ír a Thesszalonikai és a Korinthusi levelekben erről, a Biblia és különösen az Újszövetség egyik legfontosabb témájáról. A második eljövetel és ennek reménye nélkül hitünk értelmét veszti. Elvégre, mit érne a „hit általi megigazulás" a második advent nélkül, amiben e nagyszerű igazság teljesen kibontakozik?

Ha biztosan tudnánk, hogy Jézus a jövő hónapban eljön, mit változtatnánk meg az életünkben és miért? Ha pedig bizonyos dolgokon változtatnunk kellene Krisztus eljövetele előtt egy hónappal, ugyan miért ne változtathatnánk ezeken már most? Mi a különbség?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 3. negyedév

Megváltás – a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: