Egyértelműen kitűnik e versekben Pál szeretete saját népe iránt. Milyen nehéz lehetett neki, hogy az övéi közül egyesek szembeszálltak vele és az evangélium igazságával. Ennek ellenére Pál továbbra is hitte: közülük sokan elfogadják még, hogy Jézus a Messiás.
Hogyan mutatja be Pál Róm 11:28-36-ig terjedő szakaszában Istennek nemcsak a zsidók, hanem az egész emberiség iránti szeretetét? Hogyan írja le Isten kegyelmének csodálatos és titokzatos erejét?
A fenti igeszakasz ugyan szembeállítja a zsidókat és a pogányokat, valami azonban világosan kitűnik: Isten irgalma, szeretete és kegyelme kiárad a bűnösökre. Már a világ megalapítása előtt az volt Isten terve, hogy megmenti az emberiséget, és akaratának véghezvitelében emberek, sőt népek lesznek az eszközei.
Olvassuk el figyelmesen a 31. verset! Milyen fontos útmutatást találunk benne a bizonyságtevésre nézve, amit nemcsak zsidók, hanem mindenki más között végzünk, akivel csak kapcsolatba kerülünk?
Ha a keresztény egyház az évszázadokon át jobban bánt volna a zsidókkal, kétségtelen, hogy sokkal többen tértek volna meg közülük a Messiáshoz. A Krisztus utáni első századok nagy hitehagyása, illetve a kereszténység elpogányo-sodása – beleértve a hetedik napnak, a szombatnak a vasárnapra való felcserélését – bizonyosan nem könnyítette meg azoknak a zsidóknak a helyzetét, akik közeledtek volna Jézushoz. Milyen fontos tehát, hogy felismerve a Jézusban nyert kegyelem nagyságát, minden keresztény könyörületes legyen másokkal! Nem lehetünk keresztények, ha nem így teszünk (lásd Mt 18:23-35).
Van valaki, aki iránt könyörületet kellene tanúsítanunk, bár nem érdemli meg? Miért ne tennénk ezt meg, még ha nehezünkre esik is? Jézus nem ezt tette értünk?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!