„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál" (Ézs 55:8-9)!

Az eddigiek fényében hogyan értsük azt, amire Pál rámutat Róm 9:17-24 verseiben?

Isten az emberiség megváltásán fáradozott azzal, ahogy Egyiptommal bánt a kivonulás idején. Megmutatta magát az egyiptomi csapásokban, majd népe szabadításában, és ez azt a célt szolgálta, hogy bemutassa az egyiptomiaknak és a többi népnek: valóban Ő az igaz Isten. Felhívás volt ez a népek számára, hogy hagyják el isteneiket, és Őt imádják.

Nyilvánvaló, hogy a fáraó már meghozta döntését Isten ellen, így a szíve megkeményítésével nem Isten fosztotta meg a megváltás lehetőségétől. A megkeményítés Izráel elengedése ellen irányult, és nem azt akarta megakadályozni, hogy a fáraó elfogadja a megváltást. Krisztus ugyanúgy meghalt a fáraóért, mint Mózesért, Áronért és Izráel egész népéért.

Bűnös emberként igencsak szűk rálátásunk van a világra, a valóságra, illetve Istenre és arra, ahogy a világban munkálkodik. Hogyan is fürkészhetnénk ki Isten dolgait, amikor a természet világában bárhová forduljunk, lépten-nyomon értelmünket meghaladó titkokba ütközünk? Elvégre arra is csak 150–200 éve jöttek rá az orvosok, hogy nem is olyan rossz ötlet kezet mosni műtét előtt. Ilyen mély volt a tudatlanság! És ki tudja, idővel még mi mindent fedezünk fel, ami megmutatja, hogy még most is milyen tudatlanok vagyunk?!

Meglehet, nem mindig értjük Isten útjait; Jézus azonban eljött, hogy bemutassa jellemét (Jn 14:9). Miért olyan fontos tehát az élet titkai és váratlan eseményei közepette Krisztus jellemét tanulmányoznunk, valamint azt, amit Istenről, szeretetéről kinyilatkoztatott? A látszólag igazságtalan és méltánytalan megpróbáltatások közepette hogyan erősítheti a hűségünket, ha ismerjük Isten jellemét?