PÁL TERHE

„És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak" (2Móz 19:6).

Istennek szüksége volt egy népre, hogy közvetítse az evangéliumot a pogánysággal, sötétséggel és bálványimádással átitatott világnak. Az izraelitákat választotta ki erre a feladatra, és kinyilatkoztatta magát nekik. Az volt a terve, hogy mintaként élnek a többi nép előtt, és így majd másokat is az igaz Istenhez vonzanak. Azt akarta, hogy Izráel bemutassa jellemét, és ezáltal a világot magához vonja. Az áldozati rendszer tanításával Krisztust kellett felemelniük a népek előtt, hogy mindazok, akik rátekintenek, életet nyerjenek. Izráel népességének gyarapodásával, áldásainak sokasodásával határuk kiterjedt volna az egész világra.

Mire hívja fel a figyelmet Róm 9:1-12 verseiben Pál az emberi kudarcok közepette tanúsított isteni hűséggel kapcsolatban?

Pál az érvelésében fokozatosan bemutatja, hogy az Izráelnek adott ígéretek nem mind hiúsultak meg. A maradék által Isten továbbra is munkálkodni kíván. A maradék érvényességét Izráel történelmére utalva támasztja alá Pál. Bemutatja, hogy Isten mindig is gyakorolta a kiválasztást: 1) Ábrahám magvának nem az egészét választotta szövetségesének, csupán Izsák ágát. 2) Azonban Izsák leszármazottaiból sem mindenkit választott ki, csak Jákóbot.

Azt is fontos látni, hogy az örökség és a felmenők még nem garantálják az üdvösséget. Tartozhatunk a megfelelő vérvonalhoz, családhoz, vagy akár a megfelelő egyházhoz, mégis megtörténhet, hogy elveszünk, és kívül rekedünk az ígéret körén. A hit, méghozzá a szeretet által munkálkodó hit az, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy kik „az ígéret fiai" (Róm 9:8).

Figyeljük meg az alábbi kifejezést Róm 9:6 versében: „Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók." Milyen fontos üzenetet közvetít ez nekünk, akik jelenleg sok szempontból az egykori Izráelhez hasonló szerepet töltünk be?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 3. negyedév

Megváltás – a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: