Bármilyen jó is a törvény (a ceremoniális és az erkölcsi, vagy épp mindkettő), mégsem adhatja meg azt, amire leginkább szükségünk van, tudniillik, hogy biztosítsa megváltásunkat, vagyis megszabadítson a bűn okozta kárhozattól és haláltól. Ehhez Jézusra van szükségünk.

Róm 8:3-4 versei szerint mit tett Krisztus, amire a törvény természeténél fogva képtelen?

Isten gyógyírt biztosított azzal, hogy elbocsátotta Fiát a „bűn testének hasonlatosságában", és kárhoztatta „a bűnt a testben". Krisztus testtélétele fontos lépés volt a megváltási tervben. A keresztet méltán magasztaljuk, ám a megváltás tervének megvalósításában éppen olyan jelentőséggel bír Krisztus élete „a bűn testének hasonlatosságában". Isten elküldte Krisztust, ezzel lehetővé vált, hogy megfeleljünk a törvény igazságos követelményeinek; vagyis, hogy a törvény által elvárt helyes tetteket gyakoroljuk. „A törvény alatt" (Róm 6:14) ez lehetetlen volt, „Krisztusban" azonban már lehetséges.

Mindazonáltal ne feledjük, hogy a törvény elvárásainak teljesítése nem jelenti, hogy így kiérdemeljük az üdvösséget! Ez lehetetlen, mindig is az volt. Egyszerűen csak arról van szó, hogy aszerint élünk, amire Isten képessé tesz. Ez az engedelmesség élete, amelyben a testet megfeszítettük „indulataival és kívánságaival együtt" (Gal 5:24), és amelyben Krisztus jellemét tükrözzük.

A 4. versben a „járunk" egy sajátos kifejezés, ami az egész életvitelt jelöli. A test itt a meg nem újult embert takarja, függetlenül attól, hogy meggyőződésre jutott-e vagy sem. Test szerint járni annyi, mint önző kívánságok uralma alatt élni. Ezzel szemben a Lélek szerint való járás az, amikor az ember eleget tesz a törvény igaz elvárásainak. Ez utóbbi pedig csak a Szentlélek segítségével történhet meg. Egyedül Krisztus Jézusban áll szabadságunkban azt tenni, amit a törvény megkíván, Krisztus nélkül nincs ilyen szabadságunk. A bűn szolgája számára lehetetlen megvalósítani a jót, amit akarna tenni (lásd Róm 7:15, 18).

Mennyire tudjuk betartani a törvényt? A törvény általi üdvözülés gondolatát félretéve, vajon elmondható rólunk, hogy „a törvény igazsága beteljesül" bennünk? Milyen suta kifogásokkal igyekszünk magyarázni viselkedésünket?