MEGSZENTELŐDÉSRE VALÓ GYÜMÖLCS

A Római levél 6. fejezetéből eddig tanultakat észben tartva, olvassuk el a 19-23. verseket! Összegezzük Pál mondandóját! Hogyan tehetnénk az apostol által felvetett fontos igazságokat életünk részévé? Mi forog itt kockán?

Pál tisztán látja, hogy az ember természete bűnös. Beszél „testünk erőtlenségéről". Tudja, hogy a bűnös emberi természet önmagában mire képes. Így ismét a választás hatalmára hivatkozik – dönthetünk úgy is, hogy magunkat, erőtlen testünket új úrnak, Jézusnak adjuk át, aki képessé tesz igaz életet élni. Róm 6:23 versét gyakran idézik arra, hogy a bűn – vagyis a törvényszegés – büntetése: halál. A bűn „zsoldja" valóban a halál, de a Római levél 6. fejezetében Pál a halált is úrként mutatja be, aki zsarnokoskodik szolgái felett, és csalárd módon halállal fizet.

A két szembenálló úr párhuzamában Pál arra is felhívja a figyelmet, hogy ha az egyik úrnak szolgálunk, felszabadulunk a másik szolgálata alól. Ismét világos döntés előtt állunk: vagy az egyik, vagy a másik, középút nincs. Ugyanakkor jól tudjuk: a bűn uralmától való szabadulás még nem jelent bűntelenséget, sem azt, hogy ne kellene küzdenünk, és nem fogunk többet elesni. Viszont már nem a bűn irányít, bármennyire valós marad is az életünkben, és bármennyire is szükséges naponként igényelnünk a győzelem ígéretét.

Ez az igehely határozott felszólítás a bűn szolgáinak. E zsarnok a szégyenletes tettek fizetségeként nem kínál mást, mint halált; tehát az értelmes ember szükségképpen szabadulni akar szorításából. Akik az igazságnak szolgálnak, azokat egyenes és dicséretes dolgok jellemzik, de nem azért, hogy kiérdemeljék a megváltást, inkább új tapasztalatuk gyümölcseként lesz ez így. Ha megváltásukért akarnának megdolgozni, nem értenék az evangélium és a megváltás lényegét, illetve azt sem, hogy miért van szükségük Jézusra.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 3. negyedév

Megváltás – a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: