Mit tudhatunk meg Róm 5:6-8 verseiből Isten jelleméről, és miért találunk annyi reménységet ebben a szakaszban?

Ádám és Éva szégyenletesen megszegte az isteni parancsolatot, amire nem lehet mentséget találni, mégis Isten tette meg az első lépést a megbékélés érdekében, és azóta is Ő a kezdeményező. Lehetőséget biztosít a megváltásra, és ennek elfogadására hívja az embereket. „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát" (Gal 4:4).

Róm 5:9 verse szerint Jézus által megmenekülünk Isten haragjától. Mit értünk ezen?

Ahogy Egyiptomban, a kivonulás előestéjén az ajtófélfára kent vér megóvta az izraeliták elsőszülötteit az egyiptomi elsőszülötteket sújtó haragtól, Jézus Krisztus vére éppen úgy megvédi a megigazult és ebben az állapotban megmaradó hívőket az idők végén kiáradó és a bűnt végül elpusztító isteni haraggal szemben.

Vannak, akik nem tudják könnyen elfogadni, hogy a szerető Isten haragvó is tud lenni. Pedig épp a szeretete miatt létezik a haragja is. Hogyne haragudna a bűnre Isten, aki szereti a világot? Ha közömbös lenne irántunk, egy cseppet sem érdekelné, hogy mi zajlik itt. Nézzünk körül a világban, és lássuk meg, mit tett a bűn a teremtéssel! Hogyne gerjedne Isten haragra ennyi gonoszság és rombolás láttán?

Még miért van okunk az örömre? Róm 5:10-11

Egyes magyarázók a 10. versben utalást látnak Krisztus földi életére, és arra, hogy most tökéletes jellemét kínálja fel nekünk. Nem kétséges, Krisztus tökéletes életének valóban ez az eredménye. Úgy tűnik azonban, Pál itt azt hangsúlyozza, hogy bár Krisztus meghalt, fel is támadt és örökké él (lásd Zsid 7:25). Mivel él, üdvösségünk van. Ha a sírban maradt volna, vele együtt minden reményünk elveszett volna. A 11. versben Pál tovább sorolja az Úrban való örömünk, dicsekedésünk okát, vagyis azt, amit Jézus értünk véghezvitt.