Levelet írni egy dolog, de egészen más a személyes látogatás. Ezért jelenti be Pál is a rómaiaknak írva, hogy személyesen is szeretné látni őket. Tudatni akarta velük, hogy megy, és azt is, miért.

Mivel indokolja Pál Róm 15:20-27-ig terjedő szakaszában, hogy korábban nem látogatott el Rómába? Mi késztette utazási idejének megválasztására? Érvelésében milyen súlya van a missziónak? Mit tanulhatunk a misszióról és a bizonyságtevésről Pál e szavaiból? A 27. versben milyen érdekes és fontos megállapítást tesz Pál a zsidókra és a pogányokra vonatkozóan?

A pogányok nagy apostola mindig késztetést érzett arra, hogy az evangéliumot új terültekre vigye, másokra hagyva a munkát ott, ahol az evangéliumnak már alapot vetettek. Azokban az időkben, amikor a kereszténység még gyermekcipőben járt, a munkás pedig kevés volt, az értékes missziós erő tékozlása lett volna, ha Pál olyan helyen fáradozik, ahol már hallottak az evangéliumról. Ezt vallotta: „azt tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot nem ott hirdettem, ahol Krisztust már ismertté tették, hogy ne idegen alapra építsek," hanem azoknak, „akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották," hogy ők is megértsék (Róm 15:20-21, új prot. ford.).

Pálnak nem állt szándékában letelepedni Rómában. Célja Hispánia evangelizálása volt. Azt remélte, hogy elnyeri a római keresztények támogatását e törekvéséhez.

Milyen fontos elvet tanulhatunk a misszió kérdésének egészére nézve abból, hogy Pál egy erős gyülekezet támogatását kérte az új területen való evangelizáláshoz?

„Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadá a foglyokat a testőrsereg fővezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön lakjék az őt őriző vitézzel" (ApCsel 28:16).

Olvassuk el újra Róm 15:20-27 verseit! Figyeljük meg, hogy Pál számára mennyire fontos a szolgálat! Mi az, ami bennünket ösztönöz, tettekre sarkall? Mennyire szolgálatkész a szívünk?