TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Mivel testünk a Szentlélek temploma, értelmesen kell gondot viselni róla. A megfelelő testmozgással és pihenéssel együtt a lehető legegészségesebb étrendet is el kell fogadnunk, és a Szentírásban meghatározott tisztátalan ételektől tartózkodnunk kell" ( Hetednapi Adventista Egyház, Gyülekezeti kézikönyv. Pécel, 2006, Hetednapi Adventista Egyház. 41. o.).

Az eredeti étrend. A Biblia nem ítéli el a tiszta állatok húsának fogyasztását, de az Isten által megszabott eredeti étrend nem tartalmaz húsételeket, mert nem állt Isten szándékában, hogy az állatokat megöljék. Az ésszerűen megválasztott vegetáriánus étrend a legegészségesebb. Ezt a tényt a tudomány egyre jobban bizonyítja… Isten által az Édenben elrendelt étrend – a vegetáriánus étrend – az ideális, de nem mindig követjük azt, ami a legjobb. Akik meg akarják őrizni egészségük optimális feltételeit, azok fogyasszák minden körülmények között, minden adott helyzetben és helyen az elérhető legjobb ételt" ( A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei. Budapest, 1997, Advent Kiadó. 302–303. o.)!

A Generál Konferencia Táplálkozástudományi Tanácsa a 2006-os helyzetjelentésében a következő nyilatkozatot tette Vegetáriánus Táplálkozási Alapelvek címmel: „Javasoljuk a hántolatlan gabonafélék, zöldségek és gyümölcsök bőséges fogyasztását; az alacsony zsírtartalmú tejtermékek (vagy azokat pótló tápanyagok) mérsékelt fogyasztását; a hüvelyesek, diófélék és magvak fogyasztását; a telített zsírokban, koleszterinben gazdag, sok cukrot és sót tartalmazó ételek fogyasztását pedig csak rendkívül korlátozott mennyiségben ajánljuk."

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Milyen gondokkal találkozunk országunkban a táplálkozást illetően? Az emberek általában bőségben élnek, ami oda vezethet, hogy nem a megfelelő ételeket fogyasztják, ráadásul a szükségesnél jóval többet is esznek? Vagy ellenkezőleg, sokan nem jutnak kellő táplálékhoz? Mivel segíthetne csoportunk mindkét esetben?

2. A táplálkozás terén milyen szélsőségeket kell kerülnünk?

3. Mennyire tartjuk fontosnak, hogy törődjünk magunkkal? Vajon nem sokkal fontosabb megfelelő gondot fordítani testi épségünkre nekünk, akik nem hiszünk a lélek halhatatlanságában és a testtől független létezésében?

4. Egyházunk legújabb tagjai közül sokaknak fogalma sincs az egészséges étrendről. Hogyan segíthetünk nekik? Vigyázzunk, nehogy szavaink bárkit is szélsőséges irányba tereljenek!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: