NEVETÉS ÉS A GYÓGYULÁS

Mit fejezett ki Pál 2Kor 12:9-10 versében? Hogyan vonatkoztathatjuk ezt az elvet a saját életünkre, különösképpen szomorúság idején?

Norman Cousins, aki harminc éven át volt az Egyesült Államok egyik népszerű magazinjának a szerkesztője, írt egy könyvet az Anatomy of an Illness (Egy betegség anatómiája) címmel. 1964-ben kötőszövetét megtámadta egy betegség. Nagy kínokat állt ki. Óriási fájdalommal járt még az is, ha az ujjait, a végtagjait vagy akár az állkapcsát akarta megmozdítani. Nehezére esett megfordulni az ágyban. Közben daganatok nőttek szerte a testén. Miután elkészült a diagnózis, az orvosok mindenféle fájdalomcsillapítót és nyugtatót írtak fel neki, pl. Aszpirint, Kodeint, különféle altatókat és még számtalan egyéb gyógyszert. Idővel Cousins szervezetében a sokféle szer ellenreakciót váltott ki, aminek következtében az eredeti bajánál is nagyobb fájdalmakkal járó kiütések lepték el egész testét. Helyzete kilátástalannak tűnt, annál is inkább, mivel e betegségben szenvedők közül általában 500 emberből csak egy gyógyul meg.

Végül, amikor már torkig lett a gyógyszerekkel és szörnyű mellékhatásaikkal, elkezdett vicces filmeket nézni, a Kandi kamera epizódjait. Ágyában fekve nagyokat nevetett a régi filmeken. A változás szinte azonnal érezhető volt: minél többet nevetett, annál jobban lett. Az ápolónő időnként humoros történeteket olvasott fel neki, és ahogy hallgatta, rázkódott a nevetéstől. Egy bizonyos idő elteltével a vizsgálatok is kimutatták a javulást. Hamarosan kezdtek összehúzódni a testén nőtt duzzanatok is, így ismét munkába állhatott. Nem sokkal később pedig már teniszezett, golfozott, lovagolt és zongorázott, holott nemrég még kínokat élt át akkor is, ha csak meg akart fordulni az ágyában!

Senki nem állítja, hogy minden egészségügyi problémára megoldás lenne a nevetés. Az azonban vitán felül áll, hogy a megfelelő hozzáállás kedvezően hathat egészségünkre.

Az ember sokat változtathat a szemléletén, ha nagyon akar, nem igaz? Általában milyen a gondolkodásunk? Hogyan tanulhatunk meg nagyobb optimizmussal élni? Mennyiben lehet jobb az életről alkotott képünk, ha a keresztre és arra összpontosítjuk a figyelmünket, amit ez Istenről elárul?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: