Könnyen előfordul, hogy az ember megalkuszik valamivel. Ahogy egyre idősebb lesz, már nem fehéren-feketén látja a dolgokat, mint azelőtt. Van, aki itt is enged egy kicsit, ott is enged egy kicsit, ám az új álláspontja mellett szilárdan kitart. Majd később megint enged itt is, ott is egy keveset, de utóbbi állásfoglalásához szigorúan ragaszkodik. Bizonyos idő elteltével azonban ehhez képest is enged, megint csak ragaszkodva megmaradt igazához. Így nem is kell olyan sok idő hozzá, hogy az ember oda jusson, ahová azelőtt elképzelhetetlennek tartotta volna. Ez történik, amikor valaki megalkuszik.

Néha valóban kellene egy kicsit lazítanunk, valahol engednünk, gyakran megesik azonban, hogy éppen ott engedünk, ahol egy szemernyit sem kellene.

Amikor Sátán megkísértette Jézust a pusztában, milyen három irányból közelítette meg (Mt 4:1-11)? Hogyan hárította el az Úr ezeket a kísértéseket? Mit tanulhatunk tőle?

Sátán számára Jézus bevehetetlen falnak bizonyult. Bármivel próbálkozott a kísértő, nem sikerült Jézust rávennie arra, hogy engedményeket tegyen. Éppen olyan bevehetetlennek bizonyult, rendíthetetlenül állt, mint évszázadokon át a kínai nagy fal, sőt még annál is biztosabban. Hiszen a kínai nagy falon mégis át tudott hatolni az ellenség. Hogyan? Lefizették a kapuőrt! Az a sok fáradság, munka, a rengeteg kő megmozgatása majdhogynem hiábavalóvá lett, csak azért, mert egyetlen őr nem azt tette, amit kellett volna.

Igen, könnyű engedményeket tenni, túlságosan is az! Sátán igyekszik bűnbe vinni az étvágyunkon, a büszkeségünkön és a földi dolgok utáni vágyainkon keresztül. Gyakorlatilag minden lehetőséget kipróbál, hogy hűségünket megtörje, és eltávolítson Jézustól. Nemcsak a fondorlatait kell ismernünk tehát, hanem tudnunk kell azt is, hogyan vehetjük igénybe Isten ígéreteit. Semmiképp nem engedhetjük, hogy elkábítson és így vigyen bele olyasmibe, amiről tudjuk, hogy rossz. Csak úgy győzhetünk kísértései fölött, ha szüntelenül és erősen Isten hatalmára hagyatkozunk, és hajlandóak vagyunk meghalni az énnek.

Életünk mely területén engedtünk már abból, amiről biztosan tudtuk, hogy jó? Milyen érzés volt ez az első alkalommal? Ha többször megismétlődött, a későbbiekben is bántott annyira, mint először? Vagy idővel már észre sem vettük azt, ami korábban még rossz érzéssel töltött el?