LEVEGŐ A FEJÜNK FELETT

„Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent" (ApCsel 17:25). Keressük ki a következő verseket: Dán 5:23; Zsolt 104:29; 146:4! Mit találunk bennük az élet és a lehelet kapcsolatáról?

A levegő több szempontból is védelmet jelent. Bolygónkat és az itt élő embereket a légkör – benne a vízpára – óvja a nap túlzott sugárzásától és a világűr hideg vákuumától. A levegő újrahasznosítja a vizet és egyes vegyi anyagokat is, ezzel mérsékelve a légköri viszonyokat. Az atmoszféra burkán belül, a magassági szintek eltérő hőmérsékletű területeinek igen széles skáláján található meg az élet. Bizonyos élőlények számára sok fény és meleg szükséges, míg az élet más formáinak kevesebb fény és meleg is elegendő. Vannak olyan állatok, amelyeknek rendkívül nagy az oxigénigénye, míg másoké csekély.

Az emberek által belélegzett tiszta, friss levegő a tüdőből a vérbe juttatja az oxigént, valamint kiüríti a testben képződő szén-dioxidot. A legjobb levegő a természetben a fák, növények és vizek közelében található, mivel a növények feldolgozzák a szén-dioxidot, és tiszta oxigént bocsátanak ki helyette.

Isten egy kertbe helyezte Ádámot és Évát, különféle fajtájú fák közé. Az Édent egy folyó szelte át, ami a vízszükségletet biztosította; abból eredtek az özönvíz előtti világ nagy folyóvizei. Egészségünk megőrzése érdekében alapvetően fontos a friss levegő. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy a lehető legtisztább, legfrissebb levegőt lélegezzük be!

Az ember vérében, tüdejében és testszöveteiben közel 2 liternyi az oxigén. Testünk minden sejtjének működéséhez szükségünk van levegőre, mert oxigén nélkül nem maradhatunk életben. Ha az agysejtek 4 percnél hosszabb ideig nem jutnak hozzá, kezdenek elhalni, majd beáll a halál.

Vajon minden alkalmat kihasználunk, hogy friss levegőt szívjunk? Mi az, amin változtatni kellene, hogy jobban élvezhessük a levegő áldását? Talán nem is kell mást tenni, csak az ablakokat kitárni!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: