A TEREMTÉS

1Móz 1:1-2 verseit elolvasva mit mondhatunk el a föld kezdeti állapotáról?

Ekkor még nem készült el a föld. Sötét, kietlen volt, formája nem emlékeztetett a mostani állapotára. Nehéz pontosan meghatározni, mi is volt meg, vagy éppen mi történt, annyit azonban biztosan tudunk, hogy a földön ekkor még nem létezett teremtett élet. Ennek ellenére, a kezdeti kaotikus állapotok között is megmutatkozott Isten jelenléte, amint ez a szakasz is rávilágít: „Isten Lelke lebegett a vizek fölött" (1Móz 1:2, új prot. ford.). Csak találgatni tudjuk, hogy ez pontosan mit jelent.

A következő napokon Isten kezdte előkészíteni a földet az élet számára. E folyamat egy részének leírását 1Móz 1:3-10 verseiben találjuk. Figyeljük meg, hogy ismételten előfordul az elválasztás: Isten elválasztotta a sötétséget a világosságtól, elválasztotta az égbolt alatti és feletti vizeket, elválasztotta a szárazföldet a vizektől. A fő elemek alapvető elkülönítése történt meg ekkor. Miután az Úr befejezte a kezdeti elválasztást, belefogott a földi élet első formáinak megteremtésébe.

1Móz 1:9-12 és 20-26 szakaszai szerint mit hozott létre Isten ezután? Milyen feltételeket kellett biztosítani ahhoz, hogy az élet elkezdődhessen a bolygón? Mire volt szükségük az első teremtményeknek?

Isten pontosan eltervezte a dolgok menetét. Előhívta az élőlények különféle csoportjait, amelyeknek a fennmaradáshoz állandó utánpótlásra volt szükség bizonyos dolgokból. Amint a teremtéstörténet kibontakozik előttünk, megtudjuk, hogy Isten tervében számos szárazföldi növény/állat szerepelt. Azt is látta az Úr, hogy az élővilág nem létezhet az oxigén valamilyen formája nélkül. A teremtés hetének második napján, az égbolt alatti vizek és az atmoszféra létrehozásával alakította ki a kellő feltételeket. Az égbolt alatti és feletti vizek által határolt teret készítette elő arra, hogy elhelyezze benne a többi teremtményt.

A bibliai leírás alapján elmondhatjuk, hogy maga a teremtés munkája rendben, tervezetten és aprólékos pontossággal történt. Véletlennek nem volt szerepe benne. Mire következtethetünk ebből Isten jellemét és hatalmát illetően? Miért segít, ha erre gondolunk életünk mostani küzdelmei között?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: