A választás lehetősége

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2:16-17; 3:1-13; 5Mózes 30:10-19;

Zsoltár 119:11; Kolossé 3:2; Zsidók 11:8-10

„De Dániel eltökélte az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből iszik vala" (Dán 1:8).

Zsuzsa és Kati (nem ez az igazi nevük) testvérek, két év korkülönbség van köztük. Szerető családban nőttek fel. Zsuzsa szorgalmasan, jól tanult. Érettségi után egyetemre ment, közgazdaságtant hallgatott. Most, a harmincas évei közepén járva, felelősségteljes állást tölt be egy befektetési társaságnál. Férjhez ment, és családjával kényelmesen él saját otthonában.

Kati, aki nagyon szeretett szórakozni, kimaradt a középiskolából; dohányozni, inni kezdett és kipróbálta a kábítószereket. Ma egyedülálló anyaként állami segélyen tengődik, és kábítószer-függősége miatt rehabilitációs intézetbe került. Amellett, hogy kicsit féltékeny a nővérére, határozottan büszke is a sikerére.

Mindkét lány egyenlő eséllyel indult, egyforma lehetőségek álltak előttük, egyaránt választhattak. Zsuzsa az egyik utat választotta, Kati a másikat. Most mindketten saját döntéseik következményeit viselik. Mindig több választási lehetőség áll előttünk, de miután döntünk, együtt kell élnünk a következményekkel. Ezért tehát minden ember számára lényeges kérdés: melyek ezek a választások, és honnan tudhatjuk, hogy jól döntünk-e? Ezen a héten a választás erejével foglalkozunk.

Isten választási lehetőséget adott az embereknek. Azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy döntéseinknek következményei is lesznek!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: