Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Dávid felkenetése" című fejezete, 593–596. o.

„Dávid ifjúságának és erejének teljében készült elő arra, hogy majd a föld hatalmasai között magas tisztségét elfoglalja. Tehetségét, mint Isten kegyes ajándékát, az Ő nevének magasztalására használta fel. Az önvizsgálat és elmélkedés magányos órái azután jutalmul hozták neki azt a bölcsességet és áhitatosságot, amely kedvessé tette őt Isten és az angyalok előtt. Mert amíg Teremtője tökéletességét szemlélte, lelkében megvilágosodott az Isten-fogalom. S Istent kereső lelke előtt a homályos dolgok megvilágosodtak, a bonyolult helyzetek megoldódtak, a látszólagos ellentmondások kiegyenlítődtek, és minden fénysugár újabb elragadtatást váltott ki lelkéből, és újabb lelkesedéssel dicsőítette a világ Teremtőjét és Megváltóját. Gondolatait állandóan a féltő szeretet, gyötrő gondok és győzelmek foglalkoztatták; és amikor életének minden mozzanatában Isten gondoskodó szeretetét fedezte fel, szíve még inkább megtelt imádattal és hálával, dalai még lelkesebben, hárfája diadalmasabban zengett, és a pásztorfiú erőre erőt, ismeretre ismeretet halmozott, mert az Istennek Szentlelke rajta nyugodott" (i. m. 596. o.).

„Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek" (Mk 9:23).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Miért olyan fontos számunkra, hogy dicsőítsük Istent? Miként visz közelebb hozzá, ha tiszteljük, dicsőítjük? Miért tudjuk jobban megismerni és szeretni az Urat, ha dicsérjük és imádjuk Őt? Válsághelyzetekben miért különösen fontos Istent dicsőíteni? Bárki képes áldani Istent, ha jól mennek a dolgai, nem igaz? Mégis mi szükséges ahhoz, hogy nehézségek között is tudjuk dicsérni Őt?

2. Egész héten azt hangsúlyoztuk, hogy csakis hit által üdvözülünk. Egyetlen ember sem elég jó ahhoz, és nem is válhat soha olyan jóvá, hogy megérdemelje az üdvösséget. Az üdvösség a szerető Isten ajándéka, aki jót akar bűnbe süllyedt teremtményeinek, akiket a bűn szívük mélyéig megrontott, és akik önmagukban és önmagukból semmit nem ajánlhatnak fel neki. Ugyanakkor azonban a Biblia újból és újból arra szólít, hogy engedelmeskedjünk Istennek. Más szóval: noha nem a cselekedeteink miatt üdvözülünk, üdvösségünkben a tetteinknek is van szerepe. Hogyan értsük tehát a hit és a cselekedetek kapcsolatát? Hogyan tanulhatjuk meg Istent dicsőíteni és tetteinkkel bemutatni szeretetünket, de nem esve abba a tévhitbe, hogy cselekedeteink üdvözítenének?