LÉLEK ÉS IGAZSÁG

„De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra" (Jn 16:13).

A vasárnapi tanulmányunkból következik, hogy a Szentlélek irányítja figyelmünket Krisztusra, és segít benne maradni. „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd énrólam bizonyságot" (Jn 15:26).

„Isten szavai prédikálásának semmi haszna nem lesz a Szentlélek folytonos jelenléte és segítsége nélkül. A Lélek az egyetlen hatásos, eredményes tanítója az isteni igazságnak. Csak, amikor az igazság társul a szívünkhöz a Lélek által, csak akkor ébred fel a lelkiismeretünk és alakul át az életünk. Képesek lehetünk arra, hogy Isten beszédét szó szerint közöljük másokkal, hogy jól ismerjük Isten parancsolatait és ígéreteit, de ha a Szentlélek nem teszi otthonossá szívünkben az igazságot, akkor egy lélek sem esik a 'kőre', és 'zúzódik szét' azon (vö. Lk 20:18)" (Ellen G. White: Jézus élete. 3. kiad. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 578. o.).

Hogyan hangsúlyozza itt Ellen White a Szentlélek munkáját?

A Szentlélek munkájában egyaránt megnyilvánul az igazság objektív és szubjektív vetülete. A Lélek eljön, bizonyságot tesz Jézusról és „megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében" (Jn 16:8). Ezek határozott tények a világról, Istenről és a valóságról.

A Szentlélek munkája ugyanakkor nemcsak abból áll, hogy az igazságot tanítja. Az igazság felismerése által életünknek meg is kell változnia. Az objektív és örök igazságok mit sem használnak, ha nem formálnak át bennünket! Az átalakítás folyamatának része (és talán a legfontosabb része), hogy összetörjünk azon a bizonyos Kősziklán (lásd Zsolt 51:19).

Hogyan törtünk össze (vagy összetörtünk-e már egyáltalán)? Milyen változások következtek azután? Tapasztalatainkból mit tanultunk az életről, a szenvedésről és Istenről? Milyen leckékre lenne még szükségünk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: