KRISZTUS A MI IGAZSÁGUNK (Róma 5:17)

Foglaljuk össze saját szavainkkal, mint mond Pál Róm 5:17-19 verseiben! Hogyan jutott minden ember kárhozatra, és hogyan válhatunk igazzá?

Jézus igazsága ajándék; hogyan szerezhetjük meg tehát? Gal 3:6; Jak 2:23

Az engedetlenség és engedelmesség ellentétét hangsúlyozza Pál Róm 5:19 versében. Egyetlen ember, Ádám engedetlensége odavezetett, hogy mindannyian bűnössé lettünk. Ez alapvető bibliai tanítás. Ádám bűne az emberiség bukását okozta. Ennek a következményeivel minden embernek, élete minden egyes napján, együtt kell élnie. Ez alól senki nem lehet kivétel.

Ugyanez a vers azonban az engedelmességről is említést tesz. Kinek az engedelmességéről? Krisztuséról, természetesen. Egyedül Krisztusban van meg az üdvösséghez szükséges igazság, amit azután Ő mindenkinek megad, aki „a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében" részesül (17. vers). Pál itt valóban azt állítja, hogy akik kegyelmet kapnak, azok elnyerik az igazság ajándékát is. Figyeljük meg, hogy ajándék! Ajándékért nem szoktak megdolgozni, és nem is lehet kiérdemelni azt. Ha fizetségül vagy érdem szerint adják, nem beszélhetünk kegyelemről (Róm 4:4).

Isten ajándéka mégsem ér el minden embert. Krisztus igazságában nem feltétlenül részesül mindenki. Pál világosan fogalmaz: azok kapják meg az ajándékot, akik hajlandóak elfogadni; akik hit által igénylik, mint például Ábrahám, aki „hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul" (Gal 3:6).

Valóban értjük, mit jelent a hit általi üdvösség? Tisztában vagyunk azzal, hogy egyedül Jézus nekünk tulajdonított igazsága révén állhatunk meg az Úr előtt igazságban és megigazulva? Mit tehetünk azért, hogy jobban megértsük Isten csodálatos gondoskodását, ami az evangélium alapja?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: