A Lélek gyümölcse: igazság

SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: Máté 23:25-28; Róma 3:28; 8:4; 10:3;

Galata 3:6; 1János 2:3-6; 5:1-3

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek" (Mt 5:6).

Az elmúlt héten befejeztük a Lélek kilenc gyümölcsének tanulmányozását Gal 5:22-23 alapján. A következő két hét során még két tulajdonságot megvizsgálunk: „Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van" (Ef 5:9). Pál ismét említést tesz a jóságról, amihez hozzáfűzi az igazságot és a valóságot. Ezen a héten megnézzük, mi is az igazság.

Az igazságot kétféleképpen szoktuk értelmezni. Beszélünk először is Krisztus nekünk tulajdonított igazságáról, arról, amit Jézus értünk tett, amivel befed, és ami feljogosít arra, hogy a mennyek országába léphessünk. Másodszor pedig ott van az igazság, amiben Krisztus részesít, amit bennünk végez, amikor Szentlelke által saját képére formál. Eszerint értelmezve az igazság két, egymástól elválaszthatatlan részből áll, még akkor is, ha valójában az igazság egy – Krisztus igazsága, ami nélkül nem reménykedhetnénk az üdvösségben.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: