A Lélek gyümölcse: szelídség

SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: 1Mózes 50:20; Máté 5:5; 11:29; Róma 12:3;

Galata 6:1; Filippi 2:2-3; 1Péter 3:4

„Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet" (Mt 5:5).

A szelídség a Lélek gyümölcse, ami mintha elveszni látszana agresszív és egoista világunkban. Mivel gyakran a gyengeséggel párosítják, az emberek nem becsülik nagyra ezt az erényt. Isten mégis arra hív, hogy szelídek legyünk.

A szelídség Isten előtti megalázkodás és embertársaink iránti jóság. A szelíd ember elismeri, hogy mindent Isten tart a kezében, akiben bízhatunk akkor is, ha a dolgok, mint az esetek többségében, nem éppen vágyaink szerint alakulnak. A szelídséghez tehát bizalomra van szükség, de semmiképpen nem önbizalomra, hanem az Úrba vetett bizalomra.

A szelídség első pillantásra talán hasonlít a gyengeségre, a kettő mégsem ugyanaz. A gyengeséghez kedvezőtlen körülmények vezetnek, mint például az erő vagy a bátorság hiánya, ami aligha volt jellemző Jézusra, aki azt mondta: „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek" (Mt 11:29). A szelídség tudatos választás eredménye, amikor valaki Istenre támaszkodik és benne bízik, ahelyett, hogy saját útjain törtetne. Láthatjuk: a szelídség inkább erő, mint gyengeség.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: