Hogyan mutatkozik meg Róm 3:12-20 verseinek valósága a környezetünkben? Miként szembesülünk e versek állításával a saját életünkben?

Az élet egyik igen szomorú ténye, hogy vannak nagyon tehetséges, vonzó, csodálatraméltó, bölcs és képzett emberek, akiket „jónak" ítél a közvélemény, akik azonban a velejükig romlottak. Mivel a jó jelzőt a szeretet kifejezéséhez hasonlóan olcsón és könnyedén osztogatják, elveszítette igazi jelentését. Az isteni jóság eszményét szem előtt tartva sokkal tökéletesebben láthatjuk, miről szól az emberi jóság gyakorlatban és elméletben egyaránt.

Általában nem értik, miért beszélnek a keresztények az emberi lény természetes bűnösségéről, amikor sokan tesznek jót, vannak kedves, önzetlen és elfogadó emberek, amilyenekkel bizonyára mi is mindannyian találkoztunk már. Milyen választ adhatunk erre az érvelésre?

Az orosz író, Fjodor Dosztojevszkij könyvet írt életének arról az időszakáról, amelyet egy szibériai fogolytáborban töltött. Együtt raboskodott Oroszország legelvetemültebb gazembereivel, akik elképesztően gyalázatos és aljas bűnök miatt kerültek börtönbe. Dosztojevszkij írásaiban ezek a szörnyű emberek időnként meglepően szelíd és gyengéd oldalaikról is bemutatkoznak. Még a leggonoszabbak is képesek a jóra. Ugyanakkor ki hallott már olyan igaz emberről, aki nyomás alatt sem követett el soha csúnya dolgokat?

Mi a helyzet velünk? Vajon nem vagyunk képesek nemes és jóságos cselekedetekre? Vagy talán nem tudnánk kegyetlen szörnyűségeket elkövetni? Mit árul el válaszunk önmagunkról és Jézusra utaltságunkról?