Nincs nagyobb türelem annál, mint amit Isten tanúsít az emberiség iránt. Azonban meg kell értenünk, hogy még az Ő türelmének is van határa.

Isten 120 évig várt türelemmel Noé idejében, amíg a bárka el nem készült (1Pt 3:20). Ám eljött az idő, amikor az emberek konoksága kimerítette Isten hosszútűrését, és az Úr özönvíz által elpusztította a világot.

Mi a lényeges mondanivalója 1Móz 6:3 versének?

Sodoma és Gomora esetében, ill. Izráel pusztai vándorlása majd babiloni fogsága idején milyen emberi magatartás váltotta ki a népre zúduló következményeket? 5Móz 31:27; Zsolt 95:8; Jer 17:23

Ha Isten türelme véges, akkor az ember türelme is elfogyhat egyszer, vélekednek sokan. Azonban az isteni hosszútűrés történetét tanulmányozva kitűnik, hogy az Ő türelme nem egy napig, egy hétig vagy akár egy évig tartott csupán. Gyakran nemzedékek múltak el, mielőtt Isten hosszútűrése véget ért, nekünk azonban nincs ennyi időnk.

Vajon létezik olyan pont, ahonnan kezdve már jogosan kijöhetünk a sodrunkból nehéz helyzetekben? Az attól függ. Megelégelhetünk egy bizonyos helyzetet, és dönthetünk úgy, hogy annak véget kell vetni. Ugyanakkor nem lehetünk ítélkezők, szeretetlenek és kegyetlenek. Bizonyos esetekben lehet, hogy cselekedni kell, de a tetteink mindig maradjanak összhangban a kedvesség, a szeretet és a gondoskodás alapelveivel.

Gondoljunk vissza olyan esetekre, amikor jogosan, vagy pedig ok nélkül hagyott el a béketűrésünk! Mi volt a különbség a két eset között? Milyen tanulságot vontunk le belőlük? Ha ismét olyan helyzetbe kerülnénk, mit tennénk másképp?