Volt egyszer két festő. Mindketten megfestették, hogyan képzelik el a nyugalmat. Egyikük egy nyugodt, tiszta vizű tavat választott a távoli hegyek között. A másik viszont robajló vízesést festett, amely fölé törékeny nyírfaág hajolt, és az ágon a zuhatag szitálásától szinte nedvesen, egy vörösbegy üldögélt a fészkén.

Melyik kép mutatja be találóbban a nyugalom lényegét? Zavaros világunkban ritkán lelhetünk békességre magányos tó partján. Többnyire a való élet örvénylése közepette kell megnyugodnunk.

A Mt 8:23-27 igeszakaszában feljegyzett történet Jézusról és a tanítványairól szól a háborgó Galileai-tengeren (lásd még Mk 4:35-41; Lk 8:22-25). Mi az üzenete számunkra ennek a nem mindennapi esetnek? Körülményeinktől függetlenül hogyan alkalmazhatjuk tanulságát az életünkben?

Miért volt Jézus számára fontos a tanítványok lelki békéje? Jézus szépséges ígéretet adott a békével kapcsolatban: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja" (Jn 14:27). Miben különbözik ez a békesség attól, amit a világ próbál nyújtani?

Nem szabad azt gondolnunk, hogy a békesség ugyanaz, mint a problémamentes élet. Nagyon kevés az olyan ember – ez alól a leghűségesebb keresztények sem jelentenek kivételt –, aki többnyire próba, fájdalom és szenvedés nélkül töltené el az életét. Sokaknak pedig mintha lényegesen több jutna a szenvedésből. A békességnek nem sok köze van a körülményekhez, inkább attól függ, hogyan kezeljük a különböző helyzeteket. A békesség a szerető és gondoskodó Istenbe vetett mélységes bizalomból fakad; bizalom Istenben, aki ismeri problémáinkat, és megígérte, hogy velünk marad, bármi kerüljön is utunkba.

Milyen dolgok miatt szoktunk aggodalmaskodni? Beszéljünk Istennek legbelsőbb félelmeinkről! Nevezzük meg azokat! Kérjük az Urat, hogy segítsen felismerni és megnevezni azt, ami félelmet vált ki bennünk! Majd szánjunk időt arra, hogy Isten szelíd szava e félelmeket elcsitítsa.