„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által" (Róm 5:1).

Békességben lenni Istennel több, mint kellemesen érezni magunkat jelenlé-tében. Azt jelenti, hogy mi, „akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak" voltunk rossz cselekedeteink miatt, megbékéltünk, és ismét helyreállt a közösségünk Istennel (Kol 1:21-22, új prot. ford.). Valaha Isten ellenségei voltunk, de Jézus kereszthalála lehetővé tette, hogy az ellenséges viszony baráti kapcsolattá alakuljon.

Bizonyos értelemben a békességben nem lehet fejlődni, mintha először csak egy kevés békességgel kezdhetnénk. Krisztus keresztje ugyanis egyszer és mindenkorra megbékéltetett Istennel. Ez kész tény. Más értelemben viszont igenis fejlődhetünk a békességben. Minél tisztábban látjuk Isten útjait és járunk azokon, annál inkább tapasztaljuk erejét, amellyel támogat, hogy gyermekeiként élhessünk. Ebben az értelemben a békesség valóban a Lélek gyümölcse.

Miközben Isten gyermekeiként érettebbé válunk, mindinkább tapasztaljuk az Isten országában való élet áldásait, előnyeit, amíg a zsoltárossal együtt elmondhatjuk: „A te törvényed kedvelőinek nagy békességük van, és nincs bántódásuk" (Zsolt 119:165), vagy ahogy az új protestáns fordításban olvassuk: „Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok."

Kol 1:10-22 versei szerint nem a bűn váltotta ki Istenből a kegyelmet és a megbocsátást, hiszen Őt mindig is ez jellemezte. A megváltási terv bizonyítja, hogy kezdettől fogva szeret, és kész volt megbocsátani.

Melyek Róm 5:1-11 verseinek leglényegesebb tanításai?

Kizárólag Jézus áldozata és a hit által nekünk tulajdonított tökéletes élete miatt nyerhetünk bűnbocsánatot és fogadhat el Isten, bármilyen volt is a múltunk. Miért annyira fontos ez a tanítás, ha igazán meg akarjuk ismerni a békességet?