Kívülről:

zuhany,

friss ágy,

tiszta ruha.

Belülről

– mit csak Te látsz – :

bűneim

temérdek,

fájdalmas

nyoma.

Péntek este,

napnyugta.

Napom izzása

kérdez:

Mi a szombat?

Takarított szoba?

Másnapra főtt ebéd?

Lesepert járda?

Valami E.G.W.-javallta,

szombati desszert

a spájzba’?

Nem űzött kedvtelés?

Nem végzett munka?

Vasalt, fehér ing,

tisztességes szoknya?

Imaházba-menés

kegyes mosolya?

Fensőbbség a köbön:

„Mi tartjuk a szombatot,

tizedet is hozunk;

az adventnép vagyunk!”?

Ha ránk nézel, Uram,

rút külsőnk mögött

találsz-e lényeget,

mi Hozzád kötözött?

Megértjük-e végre:

mit sem ér a szombat,

külsőnk mázolása,

ha mindez nem Te vagy!

Ki mindent alkottál,

tégy nagy csodát értem:

add, Te légy egyedül

minden kedvtelésem!